|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma Belső Biztonsági Szolgálata személyi állományának nyilatkozata
"A személyi állomány értetlenül áll az SZDSZ és a Fidesz által a
kormány elnökétől követelt, leszámolás színezetű kollektív
felelősségrevonást, elbocsátást, a történelemből már ismert,
rosszemlékű ,,B listára,, helyezést sürgető elképzelések előtt,
hiszen ez szöges ellentétben áll az említett szervezetek eddig
deklarált demokratikus elveivel.
Mélységesen elítéljük és megvetjük azt a személyt, aki szigorú
állam- és szolgálati titkok illetéktelen kezekbe juttatásával súlyos
bűncselekményt követett el."
BBC, Panoráma:
Kelet-Európa és Magyarország - interjú Tom Lantossal
"Látni kell azt is, hogy a lengyelek mennyivel több segítséget
kapnak Amerikából, hogy ők sokkal okosabban, inteligesebben
politizálnak, mint a magyarok.
Az amerikai kormány és a Kongresszus demokrata kezekben van, de
azt hiszem, nem egy titok, hogy a magyaroknak talán 90 százaléka
republikánus. Ezért a Kongresszusban a magyaroknak nincs nagy
befolyása, és véleményem szerint ezért is Magyarországnak sokkal
nehezebb dolga van a Kongresszusban, mint Lengyelországnak, és nincs
nekem sincs sok kollégám, akiknek a magyarok nagyon fontosak
lennének."
|
|
|
|
|
|
|
Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága
|
1989. február 21., kedd - A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1989. február 20-21-én Kádár János elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta az alkotmány korszerűsítésének koncepcióját, az agrárpolitika megújítására tett javaslatot, a városi és megyei pártértekezletek, illetve pártbizottsági ülések főbb politikai tapasztalatairól szóló jelentést, a pártmozgalom néhány időszerű szervezeti kérdését, valamint személyi kérdéseket.
Az ülésről közlemény jelenik meg. (MTI)
1989. február 21., kedd 21:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|