|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma Belső Biztonsági Szolgálata személyi állományának nyilatkozata
"A személyi állomány értetlenül áll az SZDSZ és a Fidesz által a
kormány elnökétől követelt, leszámolás színezetű kollektív
felelősségrevonást, elbocsátást, a történelemből már ismert,
rosszemlékű ,,B listára,, helyezést sürgető elképzelések előtt,
hiszen ez szöges ellentétben áll az említett szervezetek eddig
deklarált demokratikus elveivel.
Mélységesen elítéljük és megvetjük azt a személyt, aki szigorú
állam- és szolgálati titkok illetéktelen kezekbe juttatásával súlyos
bűncselekményt követett el."
BBC, Panoráma:
Kelet-Európa és Magyarország - interjú Tom Lantossal
"Látni kell azt is, hogy a lengyelek mennyivel több segítséget
kapnak Amerikából, hogy ők sokkal okosabban, inteligesebben
politizálnak, mint a magyarok.
Az amerikai kormány és a Kongresszus demokrata kezekben van, de
azt hiszem, nem egy titok, hogy a magyaroknak talán 90 százaléka
republikánus. Ezért a Kongresszusban a magyaroknak nincs nagy
befolyása, és véleményem szerint ezért is Magyarországnak sokkal
nehezebb dolga van a Kongresszusban, mint Lengyelországnak, és nincs
nekem sincs sok kollégám, akiknek a magyarok nagyon fontosak
lennének."
|
|
|
|
|
|
|
Munkásgyűlések (3. rész)
|
A Debreceni Tartósítóipari Kombinát, mint Nagy Gábor vezérigazgató elmondta, a múlt évben több mint félmillió tonna nyersanyagot dolgozott fel, s ezzel 108 százalékra teljesítette tervelőirányzatát. Az idén ennek az évek óta töretlen termelési dinamikának a megőrzését tekintik egyik legfontosabb feladatuknak. Január 1-jétől a gyár minden dolgozója 3 százalékos bérfejlesztésben részesül. Emellett törzsbéresítették a túlórák egy részét is, így a béremelés mértéke minden dolgozónál eléri a 13 százalékot. A Magyar Gördülőcsapágy Művek gyáregységeiben tartott munkásgyűléseken a termékszerkezetváltás idei feladatai álltak az érdeklődés előterében. E folyamat keretében, mint bejelentették, hamarosan megkezdi működését Debrecenben az MGM INA magyar-NSZK csapágygyártó vegyesvállalat, s még ebben az évben kereskedelmi vegyesvállalatot hoznak létre a Német Szövetségi Köztársaságban is. Az új év legfontosabb feladataként a minőség javítását határozták meg a váci Híradástechnikai Anyagok Gyárának évindító munkásgyűlésén - ennek alapját egyébként már az utóbbi években több technológia- és termékfejlesztő beruházással megteremtették, tavaly például a ferritgyártást korszerűsítették. A vállalat most sikeres évet zárt: a tervezettnél több, összesen 1,28 milliárd forint volt az árbevétele. Sikerült megerősítenie tőkés piaci pozicióit is: termékeikből - a forint-leértékelésből származó növekedést leszámítva - a tervezettnél 22 százalékkal több, összesen 163 millió Ft értékű árut adott el konvertibilis piacokon. Az idén a termelés és export további növelését tervezik. Hiradástechnikai alkatrészekből, önálló elektronikai részegységekből és világítástechnikai berendezésekből öszesen 1,4 milliárd forint árbevételt terveznek. Ebben az évben befejeződik a nyomtatottáramköri gyártósor rekontrukciója is, amely korszerűbb, modernebb nyomtatott áramköri lemezek előállítását teszi majd lehetővé. (folyt.köv.)
1989. január 2., hétfő 16:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|