|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyers Rezső levele Németh Miklóshoz
"... kérem a miniszterelnök urat, hogy rendeljen
el vizsgálatot a vonatkozó levéltári szabályozás alapján a
pártiratok ügyében, és a vizsgálat eredményéről a legszélesebb
közvéleményt tájékoztatni szíveskedjen.
Meg kívánom jegyezni, hogy nincs példa a történelemben arra -
kivéve a náci Németország gyakorlatát -, hogy létező pártok
iratanyagait államosították volna."
SZER, Világhíradó:
Temesvár - készülnek a vádiratok
"Még nem dőlt el az új hatalom és a lakosság között
olykor-olykor kiújuló polémia arról, hogy ki is lőtt először, és
hogy a hadsereg a forradalom kezdetén lőtt-e egyáltalán. Az azonban
bizonyos, hogy a hadsereg most keményen kezében tartja a hatalmat,
intézkedik és ügyészei - mintegy tízen, mint megtudom Nicolae
Predonescu ezredestől, a városi ügyészség parancsnokától - sorban
állítják össze a letartóztatott securitatésok elleni vádiratokat."
|
|
|
|
|
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (46. rész) - Fónay Jenő
|
Ezt követően Fónay Jenő, a Politikai Foglyok Szövetségének elnöke mondott búcsúszavakat. - Október 23. 1848 óta nemzetünk történelmének legfényesebb csillaga. Feltámadott a tengernyi nép. Megunta jármát, az utcára ment, a térre ért, semmibe vette a hírhedt elnyomót, s az újságfáklyák lángjainál követelte a kormányba Nagy Imrét. Fénylett a nap. Sugárzott a rengeteg felszabadult arc, győzött a szent nagy akarat. Megtisztulva az annyiszor elátkozott múlt minden sötétjétől ölelkezett végre a magyar. Az új miniszterelnök már Imre bácsi lett. Maléter ezredes, a Palink, mire visszaérkezett a házba, már ő volt a honvédelmi miniszter. Gimes a mi Miklósunk lett, Szilágyi a Józsink, és a gondos Losonczy a Géza bátyánk, szinte percek alatt. Ezek a felejthetetlen hősök, akik megteremtették az új világ alapjait, akik elsöpörték Imre bácsi útjából az akadályt, már csak a féltett rendet vigyázták, hogy boldoguljon, független és szabad legyen az ország. Azonban nem is titokban egyre gyűlt a vész azon a novemberi első vasárnapon, bizonyítva, hogy nekik nem ünnep az ünnep, újra berontottak a félelmetes erők, s lánctalpaik alá gyűrték a felszabadulást. S ha ezzel vége lett volna, ha akkor ember marad az ember, ma nem lennénk itt, a temető sarkában. A gyűlölet sötétje újra bizonyított. Annyi korábbi szenvedés és vér után újra bitóra küldte a legjobbakat, elárulva a tiszta és szent ügyet, gondolatot és minden jobbító akaratot. Három évtizeden keresztül barangoltunk, a bebádogozott ablakok sötétjébe kényszerítve mindent, ami szép volt, ami jó, mindent, ami a magyar föld talajából táplálkozott. De talán mégis megérlelt valamit az idő. Talán az elhantoltakból, drága mártírjainkból fakadt ki a mag, mintha újra ölelkezni kezdene valami békességes szándék, valami jobbító akarat. Búcsúzunk. Végső búcsút veszünk most már. Imre bácsi, Palink, Miklós, Józsi és Géza bátyánk eleresztjük kezeteket, kérve, adjátok át nekik a szeretet most, hogy visszamentek hozzájuk. Imre bátyánk, kérlek, fogd meg ott lenn a kezüket, s úgy add át eskümet: esküszünk, hogy soha nem felejtünk, hogy nem állunk meg addig, amíg tisztán nem ragyog ,56 és az áldozatok csillaga. Szorítsd őket magadhoz, ahogy mi és a nemzet zárt szívünkbe mindannyiótokat. A magyarok istene vigyázzon rátok és ránk. S az emlékmű, melynek most leraktuk az alapjait, hírdetni fogja hálás népünk szeretetét és a felejthetetlen áldozatok dicsőségét. Most már nyugodjatok békében. Isten veletek. Éljen szép hazánk, az oly régóta álmodott független és szabad Magyarország. Búcsúzom tőletek, drága bajtársaim. Úgy, ahogy ti búcsúztatok tőlünk ott fenn a fogház-golgotán. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 20:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|