Rendszerváltás és az MTI

	Magyarország 1988
München, 1989. január 2. (SZER, A munka világa) - Kedves Hallgatóink! Zsillé Zoltán a műsor szerkesztője köszönti Önöket. Háromnapos látogatásom Budapesten arról győzött meg, hogy 1988-cal mindannyiunk életében jelentős évtől búcsúzunk. Kollégáimat, akikkel műsorainkban gyakran találkozhatnak, arról kérdeztem, hogy véleményük szerint mit hozott ez az év a magyar népnek, a munka világában, a munkából élő, a munkából megélni próbáló, és a munka nélkül maradó embereknek. Antal János: - Sajnos, egészen bizonyos vagyok abban, hogy nem tudom kielégítően összefoglalni mindazt, ami 1988-ban történt. Ami 1988-ban meghatározta a munkás hétköznapjait. Talán mentségem is van erre, ugyanis én sohasem tudtam szocialista embertípusban, magyar bányászban, magyar építőmunkásban, meg hasonló fogalmakban gondolkozni. Volt munkatársunkban, vagy a munkásszállón, szobatársamban sohasem a magyar munkást láttam. A kocsmaasztalnál, műszak után poharazgatva sem azt kutattam: mi a közös bennünk, inkább azt: miben különbözünk egymástól. Persze voltak a mögöttünk hagyott évben közös gondok, biztosan közös örömök is, és talán ezeket kellene számba venni, ha 1988-at valamiféleképpen jellemezni akarjuk. De hirtelen csak az unalomig ismételgetett szavak jutnak az eszembe. A szerkezetváltásból adódó feszültségek, az adórendszer bevezetése után kialakult bizonytalanság, és a többi hasonló. Azaz mégsem. Eszembe jut egy nemrég olvasott statisztika is, amely szerint a munkaképes korú felnőtt férfilakosság 86 százaléka kénytelen a napi 8 órán túl is munkát vállalni, hogy ellensúlyozni tudja az életszínvonal süllyedését. Olcsó mutatvány lenne most már a régi szociáldemokrata követelést felemlegetni, amely a háromszor nyolc jelszavában fogalmazódott meg, hiszen ez Magyarországon - s nem csak ott -, mindeddig szép ábránd volt, és sokáig az is marad. Ez az előbb említett 86 százalék sok mindent elárul mai viszonyainkról. Legelsősorban azt - és ebben az esetben azt hiszem nyugodtan általánosíthatok -, hogy a magyar munkás nem kapja meg végzett munkájának becsületes ellenértékét. Különben mért is kényszerülne napi munkája végeztével más elfoglaltság után nézni? Ugyanezt a statisztikát olvasom tovább, amikor újabb hihetetlen adattal találkozom. A családapák napi átlagban csupán 13 percet tudnak gyermekeikkel foglalkozni. így karácsony után - amely a legbensőségesebb családi ünnepünk - különösen elszomorító ez a tény, ugyanakkor magyarázatot ad arra is, miért mérgezik mindennapi kapcsolatainkat hirtelen indulatok, és arra, hogy miképpen hatolhatott le ez a mindent elborító válság a társadalom alapkövéig: a családig. Amit eddig elmondtam máris ünneprontás. De nem tudom: bocsánatot kérjek-e érte? A tisztesség persze úgy kívánná. De tudom, hogy 1988 karácsonyfája alatt kevesebb ajándék várta a magyar munkásságot, mint amennyit év közben tanúsított eredményeivel, szorgalmával megérdemelne. Ezért vajon ki kér bocsánatot? Balajti Anna: - Mit hozott 1988 a magyar lakosságnak? Az úgynevezett szocialista rendszer teljes erkölcsi és gazdasági összeomlását. Ez a jelen és jövő nemzedékeket megnyomorító totális csőd 20-22 évvel ezelőtt még elkerülhető lett volna. Hozott mára a lakosság csaknem felére kiterjedő többmilliós szegénységet. Az eddig is létező, most már bevallott, tömeges munkanélküliséget. A párt szóvivőjének azon kijelentését, mely szerint a pártnak és a kormánynak másfél évre lenne szüksége, hogy kiderítse: hogyan keletkezett és mennyi is tulajdonképpen az ország adóssága? Egy vallomást arról, hogy a nekünk tartozó KGST-partnerek nem fogják visszafizetni tartozásaikat. S egy másikat, hogy a költségvetés körülbelül az éves nemzeti jövedelem felével, 480 milliárd forinttal adós a Magyar Nemzeti Banknak. Hozott még ez évben 70-nel több, csaknem 300 veszteséges vállalatot, egy épülőfélben levő vízierőművet, mely - ha megvalósul - a Dunamedence természeti-gazdasági adottságait évszázadokra helyrehozhatatlanul károsítja. Most még csak Dunakilitin repedeznek a házak. Mit hozott még 1988? Egy család- és gyermekellenes adórendszert, fázó nyugdíjasokat; és az iskolában éhségtől elájuló gyerekeket. Ám a minisztériumi és belügyi dolgozóknak fizetés- és nyugdíjemelést. A rendőröknek új Yamaha motorokat, s az utcákon csatlakozókat a vízágyúkhoz. Ám ahogy minden összeomlással vele jár: valami kis reményt is hozott ez az év az újjáépítésre. Egy szabadabb sajtót és rádiót, bontakozó érdekvédelmet és emberek közötti szolidaritást, a jogállamiság és parlamentarizmus csíráit. Ettől ugyan még ezen a télen nem lesz mit ennie a kisnyugdíjasoknak, nem lehet felöltöztetni a gyerekeket, nem lesz munkája az ózdi kohásznak, és a tsz-ek sem kapják meg a meg sem ígért import jogot. Mivel azonban az ember javíthatatlanul optimista lény - bár ez az optimizmus a világon legkevésbé ránk, magyarokra jellemző - ez évben is világelsőségünket őrizve, csaknem 5000 honfitársunk mondott búcsút önként, nemcsak 1988-nak, de az életnek is - azért mégis hinni szeretném, hogy kedvenc költőm: Petri György 1981-ben szamizdatban publikált verse utoljára ebben az évben volt aktuális Magyarországon. "Lerchstück. Sokasodnak a másként gondolkodók és másként beszélők. Lényegesen kisebb mértékben a másként gondolkodók és másként is beszélők. Másként mondva: a beszédolló veszedelmesen tágra nyílik. Persze mindezidáig manikűrollóról beszélhetünk csupán. Ugyanis a nemigen tudni miként gondolkodók - merthogy a beszédtől elszoktatottak - tömege nagyjából változatlan. Mindezidáig." (folyt.) 1989. január 2., hétfő
Vissza » Folytatásokkal » A hírhez kapcsolódik »