Rendszerváltás és az MTI

	Magyarország kereskedelme a nyugati országokkal
(Jackson Dean) München, 1989. január 1. (SZER, Világgazdasági magazin) - A Washington Post Varsóból tudósító munkatársa, Jackson Dean arra keresi a választ, hogy miként sikerült a súlyos gazdasági válsággal küszködő Lengyelországnak - Magyarországgal és Jugoszláviával együtt -, jelentősen növelnie kereskedelmét a nyugati országokkal? Mindhárom említett ország gazdasági reformokat próbál érvényesíteni, és komoly erőfeszítéseket tett az idén, hogy a mind reménytelenebbé váló KGST helyett nyugati piacot szerezzen árui számára. Gorbacsov erőfeszítése a KGST hatékonnyá tételére nem járt sikerrel, és a Szovjetunió nem képes sem kőolajjal, sem megfelelő minőségű áruval fizetni tagok Nyugaton is értékesíthető áruiért. Magyarország nyugati exportja az év első tíz hónapjában 20 százalékkal növekedett, míg a Szovjetunióba irányuló 10 százalékkal csökkent. Lengyelország 21, és Jugoszlávia 15 százalékkal növelte nyugati exportját. A három közül egyedül Lengyelország növelte a Szovjetunióba irányuló szállításokat is. A nyugati export növekedése részben olyan kivételes tényezőknek is köszönhető, mint a növekvő kereslet a gabonaneműek iránt, és az amerikai szárazság miatt magasabb világpiaci árak. De mindhárom ország számos olyan intézkedést hozott, amely bátorította a nyugati exportot, és további lépéseket tervez ebben az irányban. Mindhárom állam egyezteti politikáját a Nemzetközi Valutaalappal, amely 1988-ban a korábbi évekkel szemben igen aktív szerepet vállalt. Budapest és Belgrád megállapodott a valutaalappal stabilizációs program végrehajtásában, Varsó pedig tárgyalásokat folytat egy ilyen megállapodásról. A Nemzetközi Valutaalap sürgetésére Budapest és Varsó megkönnyítette a valutaforgalmat, csökkentette az adminisztratív kötöttségeket, és ismét leértékelte pénznemét a dollárral szemben. Belgrád még ennél is tovább ment: szabad valutapiacot hozott létre. Budapest - és Varsó is - lehetővé tette, hogy az egyes vállalatok könnyebben juthassanak keményvalutához, mint az állami külkereskedelmi monopóliumok. Mindez ösztönözte az exportot. De mindhárom ország a belföldi piac rovására is növelte kivitelét. Így például, miközben Jugoszlávia javította külkereskedelmi mérlegét, ez ugyanakkor fokozta az amúgy is igen magas, 200 százalék feletti inflációt. Lengyelországban pedig a textil- és papíráruk és más fogyasztási cikkek fokozott exportja növelte az áruhiányt. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a nehezen megszerzett exportjövedelem egy részét a fenti hiánycikkek importálására kellett fordítani mindkét országban. A lengyel hatóságok az augusztusi sztrájkhullámot követően 300 millió dollár értékben importáltak fogyasztási cikkeket, köztük a luxusárunak számító déligyümölcsöt és jó minőségű szappant. Belgrád is hasonlóan járt el a nyári munkástiltakozások után. A nagyobb export ellenére sem sikerült egyik országnak sem annyi jövedelemre szert tennie, amely fedezhette volna évi adósságszolgálati terheit, vagy akár csak a kamat terheit. Magyarország 1981 óta először várhatóan többletet ér el idén a fejlett ipari országokkal folytatott kereskedelmében. A jobb exporteredmények azonban csaknem kizárólag a gabona, az alumínium, a hengerelt acél, és az ömlesztett vegyi cikkek világpiaci árának az emelkedéséből adódtak. A magyar exportőrök ezúttal hasznot húztak a világpiaci árak ingadozásából. De ez nem tartós tényező, és jövőre ellenkező ármozgásra is sor kerülhet. A magyar gazdasági vezetés még mindig nem hajtotta végre az ipar szerkezeti átalakítását, és nem alakította ki azt a termékösszetételt, amelyet tartósan értékesíteni tudna a fejlett nyugati országokban. A kereskedelmi módszerek fejlesztésének legfőbb akadálya mindhárom országban a Szovjetunióval fennálló kereskedelmi kapcsolatok merevsége. Moszkva szállítja a kőolajat és más ipari nyersanyagokat élelmiszerért, gépekért és fogyasztási cikkekért cserébe. Az elmúlt két évben mind a világpiacon, mind a KGST-n belül csökkent a kőolaj ára, és ezért a Szovjetunió nem képes a többletnek megfelelő, áruszállítási szerződésekben rögzített árakat megfizetni KGST-partnereinek. Éppen úgy, mint Jugoszláviának. Moszkva nem hajlandó tartozását olaj, és más értékes nyersanyag szállításával kiegyenlíteni. Budapest és Belgrád a felajánlott - de a világszínvonalat el nem érő - szovjet gépeket és termékeket nem fogadta el. Emiatt Moszkva eladósodott Magyarországnak és Jugoszláviának. Még Lengyelország is többletet ért el ebben az évben a Szovjetunióba irányuló kereskedelmében - először ebben az évtizedben. Moszkva 1,8 milliárd dollárral tartozik Belgrádnak, ami egyre növekvő feszültséget okoz a két ország viszonyában. Míg á kommunista rendszerű országok valutája nem konvertibilis, a kereskedelmi többlet megszüntetésének egyetlen módja a Szovjetunióba irányuló szállítások csökkentése. Magyarországnak és Jugoszláviának azonban tapasztalnia kellett, hogy a szovjet szállítások leállítása veszélyezteti az alacsony színvonalú termékeket gyártó állami vállalatok létét. Ezek a gyárak csak a szovjet piacon képesek értékesíteni termékeiket. Amikor a magyar kormány nyáron megvonta ezektől a veszteséges üzemektől az állami támogatást, akkor ez heves tiltakozást váltott ki az érintettek részéről. Az ipari lobbinak sikerült elérnie a forint-rubel elszámolás módosítását - és így más formában visszaszereznie a megvont állami támogatást. A nyugati export növelésének kényszere, és az, hogyha a Szovjetunió nem képes fokozni nyersanyagszállításait, kereskedelmi válsághoz vezethet Kelet-Európában. Magyarország és Jugoszlávia - de még Lengyelország is - arra kényszerülhet, hogy ne termeljen a szovjet piacra többé, és erőforrásait olyan ágazatokba irányítja, amelyek képesek Nyugatra exportálni. +++ 1989. január 1., vasárnap
Vissza » A hírhez kapcsolódik »