|
|
|
|
Csehszlovákia kilép a KGST-ből?
|
Varsó, 1990. január 4. csütörtök (MTI-tud) - ,,Csehszlovákia
a jövő heti szófiai KGST-csúcson javaslatot készül beterjeszteni a
KGST azonnali feloszlatására és a korábban a KGST keretében kötött
számos szerződés felmondását fogja indítványozni. Amennyiben a
csehszlovák javaslatot elvetik, akkor a prágai kormány egyedül lép
ki, szakít a KGST-vel,, - jelentette ki Václav Klaus csehszlovák
pénzügyminiszter a Rzeczpospolita című lengyel kormánylapban
csütörtökön megjelent interjújában.
Klaus szerint semmi esély arra, hogy a KGST helyén egy korszerű multinacionális szervezet jöjjön létre, bár Csehszlovákia támogatná azt. Szerinte ehelyett a tagországok kétoldalú együttműködésének van jövője. A csehszlovák miniszter, aki egynapos látogatáson járt szerdán Varsóban és a lengyel pénzügyminiszter mellett találkozott Mazowiecki kormányfővel is, úgy nyilatkozott a Rzeczpospolitának, hogy lengyel tárgyaló partnerei a KGST jövőjére vonatkozó csehszlovák javaslatok többségét készek támogatni és Varsó hajlandó azonnal felvenni a közvetlen, kétoldalú kapcsolatot Prágával, mégpedig többek között a két ország nemzeti valutája új, a rubeltől független árfolyamának megállapításával. +++
1990. január 4., csütörtök 17:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
KGST- lengyel álláspont (kiegészítés mtik3023 és mtik3027 sz.
híreinkhez)
|
Varsó, 1990. január 4. csütörtök (AFP) - Lengyelország nem
akarja a KGST megszüntetését - közölték Varsóban a csehszlovák
pénzügyminiszter kijelentéseire válaszul.
Henryk Wozniakowski, a lengyel kormány helyettes szóvivője közölte az AFP-vel: ha a csehszlovák küldöttség a szófiai KGST-ülésszakon megteszi a feloszlatásra vonatkozó javaslatot, azt a lengyel kormány nem fogja támogatni. ,,A lengyel álláspont nem olyan radikális, mint a csehszlovák,, - mondta. Lengyel vélemény szerint Kelet-Európának szüksége van regionális gazdasági szervezetre, miként ilyenek a világ más részein is léteznek. ,,A KGST egy megmerevedett szerkezet, amely nem felel meg egy sor tagország érdekeinek. Lengyelország ezért a gyökeres átalakítását akarja, de nem a feloszlatását,, - mondta a szóvivő.
Wozniakowski kételkedik abban, hogy Csehszlovákia egy hét múlva Szófiában valóban javasolni fogja a KGST feloszlatását.
A szóvivő felfedte, hogy Varsóban foglalkoznak a KGST megreformálásának gondolatával, de nem tudta megmondani, hogy az ebben leginkább illetékes pénzügyminisztérium milyen konkrét ötleteket dolgozott ki. Ismeretes azonban, hogy Lengyelország már régóta szorgalmazza a keményvalutás elszámolásra való áttérést.+++
1990. január 4., csütörtök 20:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|