|
|
 |
|
 |
Kínai reagálások a kelet-európai eseményekre
|
---------------------------------------------
London, 1990. január 2. (BBC, Panoráma) - Egy hongkongi képes
magazin szerint Teng Hsziao-ping bírálattal illette a hatalomból
kibukott kelet-európai vezetőket, amiért nem fogadták meg a kínai
tanácsot a kormányellenes megmozdulások kérdésében. Pekingben pedig
az egyetemi épületek körül fokozták a biztonsági óvintézkedéseket,
nehogy a Ceausescu-rendszer összeomlását követően ismét
fellángoljanak Kínában a tiltakozó mozgalmak. Simon Long Pekingből a
következőképp kommentálja a kínai vezetők reagálását a kelet-európai
eseményekre:
Az ember úgy gondolná, hogy szocialista ország lévén Kína élénk
érdeklődéssel követi a kelet-európai eseményeket. A Kínai Kommunista
Párt vezetője, Csiang Ce-min televíziós interjú formájában
közvetített új évi üzenetében azonban csak nagyon homályos
utalásokat tett a kelet-európai forrongásokra. Elismerte, hogy sor
került bizonyos zavargásokra, de hozzátette, hogy az általános
helyzet változatlan.
E semmitmondó és óvatos megnyilvánulás azonban megtévesztő. A
kulisszák mögött részletes, analitikus munka folyik. Belső
fogyasztásra szánt pártokmányok elemzik a helyzetet, és az elemzést
néhány kínai vezető külföldi látogatók előtt elejtett megjegyzései
is tükrözik. (folyt.)
1990. január 2., kedd
|
Vissza »
|
|
- Kínai reagálások - 1. folyt.
|
Két kérdést kell a kínai vezetők szempontjából megválaszolni.
Először is, hogy igazuk volt-e katonai erővel letörni a tavalyi
tiltakozó mozgalmat, amikor pedig Lengyelországban, Magyarországon,
Kelet-Németországban, Csehszlovákiában és Bulgáriában is mindenütt a
politikai reform útját választották.
A második kérdést a Ceausescu-rezsim összeomlása teszi
aktuálissá. A román diktátor volt az egyetlen, aki a kínaiakéhoz
hasonló keményvonalat követett. Ebből fakad tehát a kérdés, hogy a
szocialista világon átsöprő reformhullám elkerülhetetlen történelmi
folyamat-e, és ha igen, akkor hogy maradhat Kína azzal szemben
immunis?
Az első kérdésre meglehetősen egyszerű a válasz. Az egyik
bizalmas pártokmány említi, hogy Kelet-Európában a helyzet
ellenőrizhetetlenné vált, és kínai szempontból ez már egymagában
igazolná az úgynevezett ellenforradalom letörését.
A második kérdés - az, hogy Kína miben különbözik a szocialista
világ más országaitól - már bonyolultabb feladat. A kínai
kommunisták kétfajta választ dolgoztak ki erre. Egyrészt
korrupcióval, tehetetlenséggel és megkövesüléssel vádolják a
kelet-európai szocialista pártokat. Ennek az okát abban látják, hogy
történelmileg számos kelet-európai testvérpárt nem volt igazi
kommunista párt, mivel nem a munkásosztály forradalmi élcsapata
szervezte meg azokat, inkább a kisebb demokratikus pártok
egybeolvadásából születtek. Ami még fontosabb, ezek a pártok nem
maguk ragadták meg a hatalmat, hanem azt a szovjet katonai erő
árnyékában tudták csak elérni. Kína viszont - kommunista vezetőinek
érvelése szerint - mindig is független volt, és nem vették körül
tőkés országok. A kínaiak nem voltak kitéve annak a csábításnak,
mint a kelet-európai nemzetek Nyugat-Európa részéről. (folyt.)
1990. január 2., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kínai reagálások - 2. folyt.
|
Kína a Szovjetunióval határos és olyan, reformra nem hajlandó
szocialista országokkal, mint Észak-Korea és Vietnam, sőt talán
Burmát is ebbe a kategóriába sorolhatnánk, míg a Kínával szomszédos
fejlődő országok, például India és Pakisztán alapjában véve képtelen
lenne a kapitalizmust exportálni.
Több hiba is csúszott a kínai érvelésbe. A legszembetűnőbb az,
hogy a szocialista világban bekövetkezett változásokat erőszakkal
kellett volna ellenezni. Ugyanakkor Kína vezetői változatlanul
kitartanak amellett, hogy az alapvető nemzetközi helyzet
változatlan. A világ továbbra is szocialista és imperialista táborra
oszlik, és hogy a hosszú távon a szocialista tábor győzni fog.
A kínai analízis tehát vagy arra alapul, hogy Kelet-Európában
bekövetkezik a keményvonalhoz való visszatérés, vagy pedig a kínai
vezetők felkészültek arra, hogy a világpolitikában még jó ideig a
szocializmus magányos zászlóvivői maradnak. +++
1990. január 2., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|