|
|
|
|
Kínai reagálások a kelet-európai eseményekre
|
---------------------------------------------
London, 1990. január 2. (BBC, Panoráma) - Egy hongkongi képes magazin szerint Teng Hsziao-ping bírálattal illette a hatalomból kibukott kelet-európai vezetőket, amiért nem fogadták meg a kínai tanácsot a kormányellenes megmozdulások kérdésében. Pekingben pedig az egyetemi épületek körül fokozták a biztonsági óvintézkedéseket, nehogy a Ceausescu-rendszer összeomlását követően ismét fellángoljanak Kínában a tiltakozó mozgalmak. Simon Long Pekingből a következőképp kommentálja a kínai vezetők reagálását a kelet-európai eseményekre:
Az ember úgy gondolná, hogy szocialista ország lévén Kína élénk érdeklődéssel követi a kelet-európai eseményeket. A Kínai Kommunista Párt vezetője, Csiang Ce-min televíziós interjú formájában közvetített új évi üzenetében azonban csak nagyon homályos utalásokat tett a kelet-európai forrongásokra. Elismerte, hogy sor került bizonyos zavargásokra, de hozzátette, hogy az általános helyzet változatlan.
E semmitmondó és óvatos megnyilvánulás azonban megtévesztő. A kulisszák mögött részletes, analitikus munka folyik. Belső fogyasztásra szánt pártokmányok elemzik a helyzetet, és az elemzést néhány kínai vezető külföldi látogatók előtt elejtett megjegyzései is tükrözik. (folyt.)
1990. január 2., kedd
|
Vissza »
|
|
- Kínai reagálások - 1. folyt.
|
Két kérdést kell a kínai vezetők szempontjából megválaszolni. Először is, hogy igazuk volt-e katonai erővel letörni a tavalyi tiltakozó mozgalmat, amikor pedig Lengyelországban, Magyarországon, Kelet-Németországban, Csehszlovákiában és Bulgáriában is mindenütt a politikai reform útját választották.
A második kérdést a Ceausescu-rezsim összeomlása teszi aktuálissá. A román diktátor volt az egyetlen, aki a kínaiakéhoz hasonló keményvonalat követett. Ebből fakad tehát a kérdés, hogy a szocialista világon átsöprő reformhullám elkerülhetetlen történelmi folyamat-e, és ha igen, akkor hogy maradhat Kína azzal szemben immunis?
Az első kérdésre meglehetősen egyszerű a válasz. Az egyik bizalmas pártokmány említi, hogy Kelet-Európában a helyzet ellenőrizhetetlenné vált, és kínai szempontból ez már egymagában igazolná az úgynevezett ellenforradalom letörését.
A második kérdés - az, hogy Kína miben különbözik a szocialista világ más országaitól - már bonyolultabb feladat. A kínai kommunisták kétfajta választ dolgoztak ki erre. Egyrészt korrupcióval, tehetetlenséggel és megkövesüléssel vádolják a kelet-európai szocialista pártokat. Ennek az okát abban látják, hogy történelmileg számos kelet-európai testvérpárt nem volt igazi kommunista párt, mivel nem a munkásosztály forradalmi élcsapata szervezte meg azokat, inkább a kisebb demokratikus pártok egybeolvadásából születtek. Ami még fontosabb, ezek a pártok nem maguk ragadták meg a hatalmat, hanem azt a szovjet katonai erő árnyékában tudták csak elérni. Kína viszont - kommunista vezetőinek érvelése szerint - mindig is független volt, és nem vették körül tőkés országok. A kínaiak nem voltak kitéve annak a csábításnak, mint a kelet-európai nemzetek Nyugat-Európa részéről. (folyt.)
1990. január 2., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kínai reagálások - 2. folyt.
|
Kína a Szovjetunióval határos és olyan, reformra nem hajlandó szocialista országokkal, mint Észak-Korea és Vietnam, sőt talán Burmát is ebbe a kategóriába sorolhatnánk, míg a Kínával szomszédos fejlődő országok, például India és Pakisztán alapjában véve képtelen lenne a kapitalizmust exportálni.
Több hiba is csúszott a kínai érvelésbe. A legszembetűnőbb az, hogy a szocialista világban bekövetkezett változásokat erőszakkal kellett volna ellenezni. Ugyanakkor Kína vezetői változatlanul kitartanak amellett, hogy az alapvető nemzetközi helyzet változatlan. A világ továbbra is szocialista és imperialista táborra oszlik, és hogy a hosszú távon a szocialista tábor győzni fog.
A kínai analízis tehát vagy arra alapul, hogy Kelet-Európában bekövetkezik a keményvonalhoz való visszatérés, vagy pedig a kínai vezetők felkészültek arra, hogy a világpolitikában még jó ideig a szocializmus magányos zászlóvivői maradnak. +++
1990. január 2., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|