|
|
 |
|
 |
Bánffy György számvetése
|
------------------------
Washington, 1990. január 2. (Amerika Hangja) - Itt Washington,
Amerika Hangja. A 27-es stúdió mikrofonjánál Bognár Vera.
Szeretettel köszöntöm mai beszélgető partneremet, Bánffy György
színművészt és képviselőt Magyarországról.
- Jó napot kívánok, parancsoljon velem.
- Mondja el nekem, hogy először is képviselői minőségében hogyan
látja a romániai eseményeket.
- Ha gyors számvetést készítek arról, amit az utolsó években a
rendkívül nehéz nemzetközi kötöttségek ellenére megpróbáltunk tenni
a Romániában élő magyarság érdekében, akkor azt kell mondanom, hogy
biztatásnál és reményt keltő irodalmi jellegű s itt-ott előforduló,
újságokban megjelenő felhívásokon kívül nem tudtunk mást tenni.
Az első, közjoginak minősíthető lépés az volt, amikor megindult
a menekültek áradata. Akkor vetettem fel a parlamentben, hogy fel
kell mondani a Romániával megkötött szerződést, amelynek értelmében
kötelesek lettünk volna mindenkit visszaadni, és hogy vegyük fel a
kpacsolatot az ENSZ Menekültügyi Bizottságával. Mindkettő meg is
történt, erről a világ tudomást szerzett, hogy Magyarország a Varsói
Szerződés tagállamai közül példátlan módon két tagállam közötti
viszonyt ilyen módon rendezi, illetve lép közelebb a nemzetközi
joghoz.
Ezeken a lépéseken kívül aztán fokozattan próbáltuk a
Magyarországon végbemenő demokratikus fordulatok értelmezését
közvetíteni rádióadásokon, televíziós műsorokon keresztül, hogy
felhívjuk minden körülöttünk élő figyelmét arra, hogy az a
kötöttség, az a diktatúra, amibe évtizedek óta bele voltak
kényszerítve, megtörhető ugyanúgy, mint ahogy azt Magyarországon, ha
vér nélkül is, lassabb folyamatban, de végül is két esztendő alatt
sikerrel megtettünk. (folyt.)
1990. január 2., kedd
|
Vissza »
|
|
- Interjú Bánffy Györggyel - 1. folyt.
|
Ezen túlmenően aztán csak döbbenten és lélegzetvisszafojtva s
könnyeinkkel küszködve figyeltük a drámai eseményeket az utolsó
héten, majd az egész ország szinte megmozdult, és óriási
segélyszállítmányok, gyógyszerküldemények és élelmiszereket szállító
teherautó-oszlopok indultak át a megnyíló határon. A
vérkészítmények, tízezer liter számra átküldött vérplazmamennyiségek
próbálták segíteni a harcokban megsérültek életének a megmentését.
Ezenkívül aztán olyan tragikus dolgok is történtek, hogy ezeket
a szállító járműveket, magántaxisokat, magánautósokat, a Magyar
Demokrata Fórum teherautó-oszlopait, amelyeket szerveztünk,
megtámadták a Securitate emberei; hősi halottaink is vannak, egy
Tóth Sándor nevű gépkocsivezető többek között. Hamarjában ezek
jutottak szembe.
- Mindig is nyilvánvaló volt, hogy önnek szívügye Erdély. Van
erre valamilyen kölönleges oka is, vagy "csak" emberiességi okok?
- Engem még úgy neveltek, hogy a magyarság egy és oszthatatlan
még akkor is, hogyha a trianoni határok rengeteg testvérünket
levágták az ország élő testéről. Az úgynevezett szocialista
diktatúra - a sztálinizmus - idején ezekről a kérdésekről
megszólalni sem lehetett, mert az már az internacionalista barátság
megsértését jelentette. Ezért irodalmi műsorokat állítottam össze,
amelyek kimondatlanul is azt sugallták a művek szellemén keresztül,
hogy a magyarság szellemi egysége nem darabolható fel a trianoni
határokkal.
Ez neveltetésem, szüleim és iskoláim neveltetéséből fakadó
elhatározásom volt, amit aztán később sikerült politikai térre is
átvinni, azokban a cselekedetekben, amikről az előbb szóltam.
(folyt.)
1990. január 2., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjú Bánffy Györggyel - 2. folyt.
|
- Meg van elégedve - most nem az átlagemberről kérdezem, mert
csodálatos, hogy a magyar átlagember mit csinál - a magyar kormány,
a magyar hatóságok eljárásával, viselkedésével ezekben a nehéz
időkben?
- Az, hogy a magyar külügyminiszter a világ összes állama közül
elsőként látogatott Romániába és tett kvázi tisztelgő látogatást az
új román vezetésnél, ez eléggé egyértelmű gesztus. Ezenkívül a
kormány és a hadsereg is igen nagy segítséget nyújtott és próbál
nyújtani mind a mai napig a romániaiaknak. Csak egyet említek: a
magyar kormány egy teljes kórházvonatot bocsátott rendelkezésre a
román hadseregnek, hogy sebesültjeiket ápolják, szállítsák.
Tehát gyakorlatilag azt mondhatom, hogy ahhoz képest - mert
mindent úgy kell fogalmazni, hogy mihez képest -, ami a szocialista
kormányzatokra általában jellemző volt, ez a magyar kormány, amelyik
még három hónapig van hatalmon, igyekszik mindent megtenni, ami a
saját kötöttségein belül megtehető.
- Pozsgay Imréről nem hallunk ezekben az órákban.
- Nézze, erre nem tudok válaszolni. Talán őt kellene felhívni,
hogy hol van, mit csinál, miért hallgat.
Egyet tudomásul kell venni, és ezt most már Közép-Európában
valamennyi úgynevezett Varsói Szerződéshez tartozó állam története
bizonyítja: a kommunizmus, mint olyan, lejárt Közép-Európának
ezekben az államaiban. Itt mindenki, aki magát a kommunizmushoz
kötötte, vagy annak a szellemi emlőin nevelkedett, gyakorlatilag nem
számíthat arra, hogy a szabad választások után az ország vezetésében
részt vesz. (folyt.)
1990. január 2., kedd
|
Vissza »
|
|
- Interjú Bánffy Györggyel - 3. folyt.
|
El tudom képzelni, mert Pozsgay nagyon okos ember, hogy ezt ő is
átlátja, átlátta és talán ezért is hallgat. De ez csak a
magánvéleményem, erről nem beszéltem senkivel.
- Aggódó hangokat is hallani egyébként a romániai fejleményekkel
kapcsolatban. Vannak, akik azt mondják, hogy tulajdonképpen akik
most előkerülnek, az élre kerülnek, azok sem demokraták, hanem
Ceausescunak a baloldali ellenfelei, szóval valamiféle kommunista
belviszálynak a győztes tagjai. Hogyan látszik ez Magyarországon?
- Ez vitathatatlan és ez Magyarországra, Csehszlovákiára,
Bulgáriára és minden ilyen államra áll, hogy 40 esztendő alatt
gyakorlatilag két nemzedék fordult meg a vezetőképes korosztályba, s
ezek a nemzedékek mind-mind ilyen vagy olyan szorossággal, de
valamilyen módon kötődtek ahhoz a rendszerhez, amibe beleszülettek,
belenevelkedtek és amiben hatalomhoz jutottak, legyen ez gazdasági
vagy politikai hatalom.
Meggyőződésük szerint - lehettek túlbuzgók vagy kritikusok vagy
belső ellenzékiek és egy kisebb részük, talán töredéknyi rész az,
amely végig képes volt belső gondolkodásbeli szuverenitását
megőrizni, és soha egyetlen percre sem hajtott zászlót, fejet a
hatalom előtt. Legyen az olyan kemény diktatúra mint Ceausecué, vagy
olyan, úgynevezett "lágy diktatúra", mint Kádáré volt.
Ennek következtében ma, akik pozícióba kerülhetnek, ilyen vagy
olyan fokozatban, valóban részt kellett, hogy vegyenek az ország
életében, minden egyes ország életében, mert hiszen különben hogy
kerültek volna az élre, hogy szerezhettek volna akkora tudást,
amelynek alapján ma joggal elvárják tőlük, hogy másként, jobban
vezessék a különböző országok gazdaságát, politikáját. Ez nagyon
nehéz kérdés ám
(folyt.)
1990. január 2., kedd
|
Vissza »
|
|
- Interjú Bánffy Györggyel - 4. folyt.
|
- Sokan mondják azt, hogy óriási a káosz, mert rengeteg friss
párt alakult. Erre mindig azt szoktam mondani: látott-e már valaha
valaki fuldoklót a vízben, s látta-e már, amikor elmerülése után
valaki egy csáklyával vagy akár a karjával kihúzza a vízből és az
ismét levegő után kapkod? A terror és a kommunista diktatúrák ideje
alatt az emberek gondolkodásmódja ehhez hasonlítható. Most kihúztak
bennünket a vízből, vagy kiverekedtük magunkat a vízből - egyik
helyen így, másik helyen úgy -, és most levegő után kapkod mindenki.
Ez a kapkodó, örömmámorszerű túlburjánzó boldogság, ami a
szabadság megszületését kíséri, természetesen azzal jár, hogy
mindenki a saját véleményét meri ismét mondani, amire évtizedeken
keresztül nem volt lehetősége. Ha pedig a saját véleményét mondja,
nyilvánvaló, hogy minden ember véleményében vannak különbözőségek.
Ha pedig különbözőségek vannak, akkor annyiféle párt alakul, ahány
csoportosulás különböző vélemények köré létrejön. Ez a demokratikus
fejlődés nagykönyvben megírt újta.
Ezért nagyon lényeges a szabad választások minél előbbi
megtartása. Ha szabad emlékeztetnem magát, talán figyelemmel
kísérte, hogy ezt a javaslatot először én tettem a parlamentben öt
héttel ezelőtt, amikor javasoltam: oszlassa fel magát a parlament,
hogy a választásokat minél előbb megtarthassuk.
Azért nagyon lényeges, mert a választások rendet teremtenek
ilyen jellegű szétziláltságban is. Végsősoron a számtalan kicsi párt
nem fog bekerülni a parlamentbe, mert annyi szavazat nem esik rá,
amennyi akár egyetlen képviselő állítására is jogot szolgáltatna
neki. (folyt.)
1990. január 2., kedd
|
Vissza »
|
|
- Interjú Bánffy Györggyel - 5. folyt.
|
Ezek lassan mind felszívódnak, csatlakoznak a nagyobb pártokhoz,
és így kialakul majd az a három-négy nagy pártból álló országos
politikai vezető réteg, amely az elkövetkezendő esztendőkben képes
lesz a demokratizálást gazdaságban és politikában egyaránt
végrehajtani, hogy aztán majd a következő választásokon, az 1994-es
vagy az 1995-ös választáson már ennek a forrásban lévő állapotnak az
elcsitulta és elsimulása után egy letisztultabb demokráciában igazi
aranykor felé vezesse Közép-Európát és benne a mi kicsiny hazánkat
is. +++
1990. január 2., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|