|
|
|
|
- A népszavazásról - 8. folyt.
|
- Na de nem érv ez amellett mindjárt, hogy ha már egyszer megoldódott két probléma, vagy sokan azt mondják: két és fél probléma megoldódott, akkor érdemes még mindig 200 milliót kiadni egy népszavazásra? - Azt hiszem, érdemes, mert a magyar politikai kultúra eddig alattvalói politikai kultúra volt. Az állampolgárok abban éltek, hogy az atyáskodó állam, ha jól viselik magukat, ajándékokat ad. Kicsit ez a demokratikus átalakulás is így történt. A színfalak mögött tárgyalások folytak és bizonyos demokratikus ajándékokkal ajándékozták meg a magyar nemzetet. Most először történt olyasmi, hogy egy állampolgár érezhette, hogy ő aláírt valamit, nevét és személyi számát adta valamihez, és ezért egy nagyon fontos politikai változás következik be. És a népszavazás ugyanez. Az állampolgárok érezhetik azt, hogy rajtuk múlik a saját és nemzetük sorsa. Ez rendkívül fontos volna a magyar politikai kultúrára nézve, hogy megszünjön ez az alattvalói magatartás, és állampolgárként tudjanak dönteni a magyarok saját maguk és nemzetük sorskérdéseiben. - Ehhez még azt tenném hozzá, hogy tulajdonképpen mi csak kezdeményeztük az aláírást. Szerveztük az aláírásgyűjtést, de ez már a szónak jogi értelmében elidegenedett tőlünk. Tehát mi nem tudnánk tárgyalni már mint szabaddemokraták, nem tudnánk tárgyalni valakivel arról, hogy jó, két kérdés úgy ahogy megoldódott, akkor felejtsük ezt el. Ez egy jogi aktus. Ha 200 ezer, vagy 100 ezernél több aláírással követelik a népszavazást, akkor azé a százegynéhány ezer emberé, akinek érvényes aláírása van. És nincs joga a 100 ezer ember nevében bárkinek is tárgyalni bárkivel, hogy hát akkor most megváltozott a helyzet, módosítsuk. - Na és az ügy anyagi része, a 200 millió? (folyt.)
1989. november 11., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|