|
|
|
|
Összegyült a 100 ezer aláírás
|
----------------------------- München, 1989. október 16. (SZER, A mai nap) - Összegyűlt az a százezer aláírás, amely szükséges ahhoz, hogy Magyarországon népszavazást rendeljenek el az elnökválasztás kérdésében. - Mindenekelőtt a hír részleteiről számol be Kasza László Budapestről: - Tölgyessy Péter, a Szabad Demokraták Szövetségének vezetőségi tagja ma délután fél ötkor adja át Szűrös Mátyásnak, a parlament elnökének a népszavazást követelő aláírások utolsó csomagjait. A számlálás még folyik, így nem tudni pontosan, hogy hány magyar állampolgár követelte az SZDSZ felhívását, de az már biztos, hogy a szükséges százezer aláírás együtt van. Mások 120 ezerről beszélnek. Mit jelent ez? Azt, hogy a parlamentnek ki kell írnia a népszavazást abban az ügyben, hogy feloszlassák-e a munkásőrséget, a pártok tevékenykedhetnek-e a munkahelyeken, el kell-e számolnia a volt MSZMP-nek a vagyonáról, és hogy a köztársasági elnököt az új parlament után válasszák-e? Tehát nem lesz november 25-ikén köztársasági elnökválasztás? Ez azonban nem biztos. Elképzelhető ugyanis, hogy az illetékesek kihasználják a törvény gumiparagrafusa adta lehetőségeket és csak két hónap múlva döntenek az ügyben. Addig pedig meg lehet szervezni az eredeti terveknek megfelelően a köztársasági elnökválasztást. Persze kétségtelen, hogy a százezer aláírás olyan erkölcsi nyomást gyakorol a képviselőkre, akiknek a holnap kezdődő parlamenti ülésszakon kell dönteniük a választások kiírásáról, hogy esetleg nem vállalják a döntést. Mint ismeretes, az eddigi köztársasági elnökjelöltek száma a hét végén kettővel gyarapodott. A Magyar Demokraták Szövetsége Für Lajos professzort jelölte, de ezt a pénteken kezdődő országos küldöttgyűlésnek még jóvá kell hagynia. A Hazafias Népfront jelöltje pedig Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter. Az MSZP már korábban jelölte Pozsgay Imrét, a Magyar Október Párt pedig Rácz Sándort. Jelölt tehát van. Hogy választás lesz-e, az még nem dőlt el. +++
1989. október 16., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|