|
|
 |
|
 |
- Fekete doboz - 3. folyt.
|
- Ugye csupa olyan helyen voltatok, amelyekről azt lehet
mondani, hogy minimum politikai krízissel küzdő területek. A
legaktuálisabb ezek közül, ezekben a napokban az NDK. Sorrendben
tudom, hogy nem ott voltatok legutoljára, és nem is legelőször,
mégis erről kérdeznék, hogy vajon érezhető volt-e akkor, amikor Ti
Lipcsében jártatok, hogy azok az események, amik ott történnek olyan
nagy horderejűek, hogy odavezetnek, ahol ma vagyunk, hogy lemondott
kormány, politikai bizottság, első titkár, illetve a főtitkár.
- Nézd ezt így érezni előre, nem tudom ki érezte volna, mert az
egy jövőlátó lett volna. Az, hogy valami nagyon nagy dolog történik,
azt lehetett tudni. Nem véletlenül mentünk, szóval éreztük a
késztetést, hogy mennünk kell. Az egy fantasztikus dolog lett volna
még hónapokkal korábban is, hogy ilyen tüntetések legyenek az
utcákon, hogy az emberek, abba a hosszú dermedt csendbe
kényszerített emberek meg merjenek mozdulni abból a rájuk
kényszerített, sörös-virslis kispolgári létből, ami odáig volt. De
hogy ez lesz belőle, ezt nem lehetett tudni.
Maguk a résztvevők, az egész ügynek, a mozgalmaknak a szellemi
vezetői sem tudták, hogy ez az egész dolog hova fog kifutni. Én
például a Miklós templom lelkészével beszélgettem több alkalommal
is. Ő maga sem tudta, hogy mi lesz ebből. A neues fórumosok sem
tudták, az emberjogi aktivisták sem tudták. Szóval senki nem tudta
mi lesz, csak egész egyszerűen mindenből elegük volt, ki akartak
menni az utcára.
Nekem volt alkalmam egy ilyen régi szatalinista káderrel is
beszélgetni a legelső nagy, 70 ezres lipcsei tüntetés estéjén,
éjszakáján, aki azt mondta, hogy a nép itt ezt el fogja söpörni. Le
kellett állítani a villamosokat, ez borzasztó sokba fog kerülni, és
így tovább és így tovább. (folyt.)
1989. november 13., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|