|
|
|
|
Román atrocitások - tússzedés
|
----------------------------- München, 1989. október 30. (SZER, A mai nap esti kiadása) - Ara-Kovács Attila budapesti telefonjelentése: - A román hatóságok a túszszedés újabb módozataival kísérleteznek. Csak most derült fény arra, hogy az elmúlt hónapban egy geológus - minthogy szándékában állt egy erdélyi fiatal nőt, az erdőszentgyörgyi Nagy Enikőt az országból kiszöktetni - Nagyváradon börtönbe került, és csak 24 ezer dollár váltságdíj fejében engedték szabadon. Az esetről a londoni Independent című újság számolt be a napokban, de részletek már korábban is kitudódnak, nagyváradi forrásoknak hála. Ezek szerint David Arnoldot kezdetben a Dacia Hotelben tartották fogva, majd a helyi börtönbe szállították, ahol alkalma volt megtapasztalni: milyenek is az elítéltek jogai egy szocialista országban. Elmondása szerint a fogvatartottak többsége magyar volt. És ezeknek legalább egyharmada határsértés miatt került oda. Mielőtt Arnoldot az említett pénzösszeg fejében szabadlábra helyezték volna, közölték vele, hogy továbbra is szívesen látott vendég Romániában, és hogy erdélyi ismerősének, Nagy Enikőnek semmi bántódása sem lesz. Kérdés azonban, hogy lehet-e hinni az efféle ígéretben. Aligha. Meggyőző ellenpéldaként hadd álljon itt egy hasonló, de tényében mégis sokkal brutálisabb, és - Romániáról lévén szó - sokkal jellemzőbb eset, melynek körülményeire Tamás Gáspár Miklós hívta fel a figyelmet, a Szabad Demokraták Szövetségének vasárnap zárult országos konferenciáján. (folyt.)
1989. október 30., hétfő
|
Vissza »
|
|
- Újabb román atrocitások - 1. folyt.
|
Október 6-ikán Darai László 25 esztendős magyar állampolgár három, magyar nemzetiségű, román állampolgárságú nőnek próbált segíteni átmenekülni a román-magyar határon. Elfogták őket. Ezt követően pedig a nőket a határt védő katonák megerőszakolták. Darai Lászlót pedig eszméletlenre verték. Minthogy az eset a Szatmár megyei határszakaszon történt, a négy személyt Szatmárnémetibe szállították, ahol rövid rendőrségi procedúra után a nőket elengedték, büntetésüket ők ugyanis munkahelyükön kötelesek majd letölteni. Darait viszont letartóztatták, és szabadon bocsátását csak 240 ezer lejnek megfelelő magyar valuta ellenében hajlandók mérlegelni. Ha a jelenlegi romániai hivatalos árfolyamot vesszük figyelembe, akkor a 240 ezer lej pontosan 24 ezer dollárnak felel meg. Ami persze nem lehet véletlen. Sokkal inkább olyan újabb, belső - tehát nyilvánosságra nem hozott - központi rendelkezést sejthetünk mögötte, mely már nemcsak a Romániából történő meneküléstől kíván mindenkit elrettenteni, de mely az odalátogató turisták nyílt, s immáron törvényes, hogy úgy mondjam: szabott összegű fosztogatását is lehetővé teszi. Darai László ügyét az SZDSZ felkarolta, országos gyűjtést indított a szükséges pénzösszeg előteremtésére, és az esetről értesítette a nemzetközi emberjogi fórumokat. +++
1989. október 30., hétfő
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|