|
|
|
|
Pakisztán - bizalmatlanság (1.rész)
|
Erdész Jenő, az MTI tudásítója jelenti:
Új-Delhi, 1989. október 30. hétfő (MTI-tud) - A pakisztáni kormány úgy döntött, hogy - engedve az ellenzék követelésének - katonai alakulatokat vonultat fel Iszlámábádban azon a napon, amikor sor kerül a Bhutto-kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány feletti szavazásra. Szindh tartományban egyidejűleg riadókészültségbe helyezték a hadsereget, hogy elejét vegyék a szavazás után esetlegesen kirobbanó zavargásoknak.
A pakisztáni Nemzetgyűlés elnöke, Malik Maradzs Halid hétfői sajtóértekezletén közölte, hogy a hadsereg egységei a főváros egész területén járőrözni fognak, de a Nemzetgyűlés épületének mintegy egy kilométeres körzetében különlegesen erős lesz a készültség. A lépést az ellenzék nyomatékos követelésére tették meg - fűzte hozzá. A Nemzetgyűlésben képviselt ellenzéki pártok nevében Gulam Musztafa Dzsatoi az elnökhöz intézett levelében annak az aggodalmának adott hangot, hogy a kormányzó Pakisztáni Néppárt (PPP) aktivistái a szavazás napján megpróbálják megakadályozni az ellenzéki képviselőknek a parlamentbe való bejutását. A tervek szerint a bizalmatlansági indítvány feletti vita szerdán kezdődik, és a szavazásra aznap vagy csütörtökön kerül sor. Benazir Bhutto hétfőn újságírókkal folytatott beszélgetésben határozott derűlátással nyilatkozott a szavazás várható kimeneteléről, és kijelentette, hogy az ellenzék ,,defenzívában,, van. Kategorikus ,,nem,,-mel válaszolt arra a kérdésre, hogy gyanít-e valamilyen külföldi befolyást az ellenzék akciója mögött. Blöffnek nevezte az ellenzék derékhadát alkotó Iszlám Demokratikus Szövetség (IDU) vezetőinek azon állítását, hogy a bizalmatlansági indítvány megszavazásához bírják a nemzetgyűlési képviselők többségének a támogatását. (folyt.)
1989. október 30., hétfő 19:29
|
Vissza »
|
|
Pakisztán - bizalmatlanság (2.rész)
|
A 237 tagú pakisztáni nemzetgyűlésben az ellenzéknek 119 szavazatra van szüksége az indítvány elfogadásához és ezzel a kormány megbuktatásához. Kurban Ali Sah, a PPP egyik ,,lázadó,, képviselője, aki élesen bírálja a miniszterelnök-asszony Szindh tartományban folytatott politikáját, hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a nemzetgyűlés egyetlen szindhi tagja sem fogja támogatni az ellenzék akcióját, mert az IDU és a Mohadzsir Kaumi Mozgalom (MQM) között létrejött megállapodásban nem vették tekintetbe a szindhiek érdekeit. A kormánypárt képviselői ,,az elkeseredettség és az idegesség jelének,, nevezték az ellenzéknek azt a követelését, hogy a szavazás napján valamennyi nemzetgyűlési képviselőtől követeljék meg a parlamentben való jelenlétet. +++
1989. október 30., hétfő 19:30
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|