|
|
|
|
Ismét: Chinoin kontra Vác (2. rész)
|
Jelinek István kitért arra is, hogy a gyógyszergyárak közös vállalkozásaként készülő Dorogi Égetőmű üzembe helyezését követően a váci telepen nem égetnek többé. Olyannyira, hogy azt a gondolatot is elvetették: az égetőmű kazánját biztonsági tartalékként megtartják; úgy határoztak, hogy a kazánt eladják és elszállítják Vácról. A Váci Városi Tanács képviseletében Kovács Tibor vb-titkár elmondotta, hogy a környezetvédelmi minisztérium döntésébe nem nyugszanak bele. A váciak szerint ugyanis 1985-ben már készült egy levegőtisztasági hatósági méréssorozat, amely határérték-túllépést állapított meg kéndioxidokból és nitrogénoxidokból. Igaz, hogy a váci telepen azóta a Köjál észrevételeit megszívlelték, de ennek ellenére nem tartják megnyugtatónak az itt folyó tevékenységet. Maróthy László miniszterhez írott levelükben kérik, hogy vizsgálja felül a minisztérium jogi és hatósági osztályának döntését az égetőmű újbóli üzemeltetésének engedélyezéséről. (MTI)
1989. október 29., vasárnap 12:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|