|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Világhíradó:
Rubel-gondok Magyarországon
"Közhelynek számít, hogy elszámolási rubel - tehát a
transzfer-rubel körülbelül annyit ér, mint egy darab papír, amire
számokat rajzoltak. Értéke csak a könyvelésben van, a tartozik és
követel oldalakon -, ott is csak elméletben. Kimutatnak ugyan az
országok egymás között a külkereskedelmi mérlegben passzívumot és
aktívumot - de ennek nincs gyakorlati jelentősége -, mert például
ezt az 580 millió elszámolási rubelt, ami Magyarországnak az első
félévben a Szovjetuniótól járna csak áruszállítással lehet
kiegyenlíteni nem pedig valutával. Ezért aztán az országnak egyre
sürgősebb érdeke, hogy az államok közötti áruforgalmat olyan
valutában számolják el és fizessék ki, ami a világ minden bankjában
átváltható."
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ-tiltakozás
|
1990. március 1., csütörtök - A Szabad Demokraták Szövetsége a márciusi parlamenti választások tisztaságát, sőt épségét fenyegető lépésnek tekinti, hogy a Belügyminisztérium a szavazat-összeszámlálással megbízott Állami Népességnyilvántartó Hivatalnak felmondva, saját hatáskörébe vonta a választások technikai lebonyolítását - mondta Haraszti Miklós ügyvivő az SZDSZ csütörtöki sajtóértekezletén, a Kossuth Klubban.
A sajtótájékoztatón jelen voltak az ÁNH munkatársai, akik közölték: a szavazat-összeszámlálásra kötött szerződést a BM bontotta fel. Cáfolták és megalapozatlannak minősítették a BM illetékeseinek azon állítását, miszerint az ÁNH által kidolgozott rendszer lehetővé tenné mások hozzáférését az adatokhoz. Kiderült, hogy az ÁNH szakemberei a szavazat-összeszámlálás rendszerét a nemzeti kerekasztalon kötött megállapodás elveit figyelembe véve alakították ki. Az adatgyűjtés és -továbbítás védelmére háromszoros ellenőrzési módszert alakítottak ki, sőt arra is gondoltak, hogy a rendszer kialakításában részvevők se tudjanak ,,belenyúlni,, a rendszerbe. Az ÁNH egyébként 30-33 millió forintot fog kérni a Belügyminisztériumtól az eddig elvégzett munkákért és beruházásokért.
Kis János, az SZDSZ megbízott elnöke kijelentette: a szabad demokraták nem bíznak abban, hogy Gál Zoltán belügyi államtitkár, a tárca megbízott vezetője irányításával a BM apparátusa elfogulatlanul és pártatlanul oldja majd meg a szavazatok összesítését. Annál is inkább, mert véleményük szerint Gál Zoltánt felelősség terheli a novemberi népszavazás alkalmából a BM Választási Irodája részéről elrendelt ,,tájékoztatási blokádért,,. Másrészt Gál Zoltán az MSZP jelöltjeként indul a választásokon. Az SZDSZ ezt nyilvánvaló összeférhetetlenségnek minősíti, ezért követeli, hogy Németh Miklós miniszterelnök mentse fel Gál Zoltánt tisztségéből, és adja vissza a választási információk továbbításának jogát az ÁNH-nak. (MTI)
1990. március 1., csütörtök 17:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|