 |
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Világhíradó:
Rubel-gondok Magyarországon
"Közhelynek számít, hogy elszámolási rubel - tehát a
transzfer-rubel körülbelül annyit ér, mint egy darab papír, amire
számokat rajzoltak. Értéke csak a könyvelésben van, a tartozik és
követel oldalakon -, ott is csak elméletben. Kimutatnak ugyan az
országok egymás között a külkereskedelmi mérlegben passzívumot és
aktívumot - de ennek nincs gyakorlati jelentősége -, mert például
ezt az 580 millió elszámolási rubelt, ami Magyarországnak az első
félévben a Szovjetuniótól járna csak áruszállítással lehet
kiegyenlíteni nem pedig valutával. Ezért aztán az országnak egyre
sürgősebb érdeke, hogy az államok közötti áruforgalmat olyan
valutában számolják el és fizessék ki, ami a világ minden bankjában
átváltható."
|
|
|
|
|
|
 |
A magyar beruházási helyzet
|
---------------------------
München, 1989. október 25. (SZER, Mérlegen) - A beruházások
nulla órakor. Mitől kell megszabadulni, hogyan lehet előrejutni? - A
kommunista diktatúra ezen a területen is félelmetes örökséget
hagyott hátra. A gazdasági szerkezet és a termékösszetétel elavult,
korszerűtlen, nem felel meg sem az ország adottságainak, sem a
világpiaci igényeknek. Új beruházásokra lenne szükség a szerkezet
teljes megújítására, de az ország tőkeerejét felemészti a másik
örökség, az adósságtömeg törlesztési és kamatfizetési terhe.
Ráadásul 10 esztendeje az erőszakos visszatartás, fékezés jellemzi
az állam beruházási politikáját.
Vadász János az e heti Mérlegben a terhes örökséget és a
kibontakozási esélyeket veti össze.
- A magyar gazdaság félelmetes koloncot cipel a hátán. Olyan
ágazati és termékszerkezetet, amely aránytalanul sok energiát és
nyersanyagot emészt fel, az alcsony bérek ellenére is rendkívül
drágán termel és olyan termékeket állít elő, amelyek nagy többsége
nem elégíti ki a minőségi, korszerűségi követelményeket, a
világpiacon nem, vagy csak nagy veszteséggel értékesíthető.
És mindez nem valami szörnyű balszerencse műve, hanem egy
hatalmi csoport négy évtizedes hatalmas áldozatokat követelő
beruházási politikájának a végeredménye.
Ebből a negatív szempontból szinte töretlen a folytonosság az
első ötéves terv fantazmagóriája, a hatvanas évek tudományos
iparfejlesztése, majd az új mechanizmus bevezetését követő két
évtized központi beruházásai között. De talán éppen az elmúlt 20 év
következményei a legsúlyosabbak. Ebben az időszakban ugyanis az
állam politikája 17 milliárd dolláros kölcsönfelvétellel terhelte
meg a gazdaságot, ennek jórészét pedig a korszerűtlen szerkezet
további építésére fordította. Vagyis: megnövelte a koloncot azon az
áron, hogy újabb koloncot hozott létre. (folyt.)
1989. október 25., szerda
|
Vissza »
|
|
- A magyar beruházási helyzet - 1. folyt.
|
Amikor körülbelül 10 éve az igazság pillanata elérkezett - tehát
amikor meg kellett kezdeni a törlesztést és a kamatok fizetését - az
államhatalom drasztikusan korlátozni kezdte a beruházásokat, hogy az
így felszabaduló erőforrásokat az adósságszolgálat fenntartására
fordítsa. Ezzel persze fékezte mindazt, amelynek segítségével a
korszerűbb ágazati és termékszerkezet egyáltalán létrejöhet. Ami
erőforrás maradt, azt túlnyomórészt a korábban elkezdett beruházások
befejezésére fordították. De ez is súlyos hiba volt, hiszen ezeket a
beruházásokat a hetvenes években határozták el, amikor még nem volt
szempont a termékösszetétel megújítása, hanem inkább a régi
kapacitások bővítésére, vagyis a régi termékszerkezet még nagyobb
arányú kiépítésére törekedtek. Így aztán még a nyolcvanas években is
ezt a veszteségtermelő, korszerűtlen kapacitáshalmazt építették
tovább a rendelkezésre álló szűkös erőforrásokból, a lakosságtól
kicsikart súlyos áldozatok árán.
Néhány jellegzetes következmény: 1985-ben a nyersanyag- és
energiatermelő ágazatok a beruházások jóval nagyobb hányadát
kötötték le, mint 10 évvel korábban. A bányászat és a
villamosenergia-ipar 40 százalékot emésztett fel a 10 évvel korábbi
25 százalékkal szemben. A beruházások úgynevezett anyagi-műszaki
összetételén belül semmit sem csökkent a jövedelmezőség
szempontjából inproduktív építési hányad, visszaesett a gépi
beruházások aránya, viszont ugrásszerűen nőtt a kamatköltség. A
kamatot azok fizették, akik az évekig húzódó beruházások
finanszírozására kölcsönöket vettek fel. A kamatköltség pedig azért
nőtt, mert a befejezetlen beruházások állománya egyre
terebélyesedett. Ahogy az erőforrások kiapadtak, kiderült, hogy még
a régi beruházások befejezésére sincs elég pénz. Sok esetben pedig
az derült ki, hogy a hetvenes években megkezdett beruházást jobb nem
befejezni, mert már menetközben elvesztette jogosultságát. (folyt.)
1989. október 25., szerda
|
Vissza »
|
|
- A magyar beruházási helyzet - 2. folyt.
|
Bármilyen lesújtóan hangzik, tulajdonképpen ezek az utóbbi
döntések - miszerint tanácsos nem befejezni a megkezdett beruházást
- a józan ésszerűség első megnyilvánulásainak számítottak. Mert
voltak - sajnos sokkal jelentősebb nagyságrendben - kijózanító
ellenpéldák is. Amikor az illetékesek elhatározták egyes csődbement
nagyvállalatok, sőt egész nehézipari ágazatok szanálását. Az, hogy
sok milliárdos tartozásaikat elengedte az állam, leírta, még nem
volt hiba, hiszen ez már amúgy is elveszett pénznek számított. A
hiba az volt, hogy további milliárdokat fordítottak
talpraállításukra, rekonstrukciónak nevezett hebehurgya
fejlesztésekre, amelyekről nagyon rövid időn belül kiderült, hogy
megint csak a veszteségeket halmozzák.
Ebből az ördögi körből csak akkor lehet kikerülni, ha a
beruházási döntéseket nem az államgépezet hozza, hanem a szuverén,
új tulajdonosok sokasága. Nem állítólag népgazdasági érdekek, hanem
a jövedelemezőség figyelembevételével, amelynek során minden döntés
alkalmazkodik a többihez, amelyhez köze van, és egyúttal
befolyásolja is a többit, ami lényegében körülírása a piaci
irányításnak.
Szerintem veszélyes illúzió azt remélni, hogy egy demokratikusan
választott, a társadalom többségének bizalmát élvező államgépezet
döntően hatékonyabb termékszerkezetet tudna létrehozni a maga
beruházási döntéseivel, mint amire a diktatórikus államgépezet képes
volt - amivel csupán azt akarom mondani, hogy a demokratikus
politikai berendezkedés a gazdaságban nem pótolhatja a piacot.
Egy szabadon választott kormánynak és államgépezetnek éppen az a
feladata, hogy a piaci irányítás fokozatos térhódítását elősegítse,
az ehhez szükséges feltételeket megkönnyítse, illetve gondoskodjék
az infláció visszaszorításáról, a költségvetési egyensúlyról, a
fizetőképesség fenntartásáról, vagyis mindarról, ami a piac normális
működéséhez szükséges. (folyt.)
1989. október 25., szerda
|
Vissza »
|
|
- A magyar beruházási helyzet - 3. folyt.
|
A dolog azonban mégsem ilyen egyszerű. Egy szabadon választott,
demokratikus magyar kormánynak óhatatlanul a nyakába szakad majd az
a terhes örökség, amit a négy évtizedes diktatúra hagyott vissza.
Elsősorban az a nehézipari, nagyvállalati szektor, amelynek döntő
többsége veszteséggel termel korszerűtlen termékeket.
Hogyan lehet ettől megszabadulni? Arra nem lehet számítani, hogy
a kispénzű hazai vállalkozói tőke ebben a reménytelen szektorban
részesedést vállal. Egyrészt ehhez nincs is elég tőkéje, másrészt a
pénzét inkább új vállalkozásokba fekteti éppen azért, mert a
döntéseit a piachoz igazodva, jövedelmezőségi alapon mérlegeli. Arra
némi lehetőség nyílik, hogy a külföldi tőke ebben bizonyos szerepet
vállal. Egy-egy feldarabolt nagyvállalatból megveszi az
irodaépületet, az egyik nagy szerelőcsarnokot, leértékelt áron az
ott található gépeket is, amelyeket sietve eltávolít, hogy helyet
adjon az általa behozott modern gépsoroknak - erre már vannak
konkrét példák is. De arra nem lehet számítani, hogy a külföldi tőke
ily módon átveszi ennek a meddő kapacitáshalmaznak a túlnyomó, vagy
akár jelentősebb részét. Ennek a túlnyomórésznek egyelőre az állam
kezelésében kell maradnia.
Mivel Magyarország politikai okokból nem léphet ki a KGST-ből és
gazdasági okokból támaszkodnia kell a szovjet nyersanyag- és
energia-szállításokra, ez az állam nyakán maradó szektor is
betölthet hasznos feladatot, megtermelheti azt az árúexportot, amely
a szovjet energia- és nyersanyagszállítások ellentételezéséhez
szükséges, és ezzel mentesítheti ettől a feladattól az új piaci
vállalkozói szektort, amely az új életképes termékszerkezet
kiépítésére, a hazai és a világpiac szolgálatára hivatott. (folyt.)
1989. október 25., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A magyar beruházási helyzet - 4. folyt.
|
És ami ezek után ebből a terhes örökségből fennmarad, azt
szerintem tanácsos fokozatosan, de következetesen leépíteni. Ez
természetesen hatalmas szociális terhekkel jár, de ha az
elbocsátottak akár időhatár nélkül is megkapják munkanélküli
segélyként korábbi teljes keresetüket, ez is csak töredéke annak a
szubvenció tömegnek, amelyben ez az életképtelen szektor részesül
időhatár nélkül.
A kolonc levetésének ez az ára és az egész társadalom érdekeit
szolgálja. +++
1989. október 25., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|