|
|
|
|
Ro Te Vu látogatásának várható hatása (1.rész)
|
Trom András, az MTI tudósítója jelenti:
Tokió, 1989. november 3. péntek (MTI-tud) - Ro Te Vu dél-koreai köztársasági elnök november második felében sorra kerülő magyarországi látogatása rendkívüli lehetőség lesz arra, hogy felgyorsítsa a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat és együttműködési folyamatokat - jelentette ki az MTI tudósítójának nyilatkozva Li Szun-vu, a koreai kereskedelmi és ipari minisztérium nemzetközi kereskedelem-ösztönzési főosztályának a vezetője.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az államfőt sok nagyvállalat elnöke kíséri el, ami önmagában véve is óriási, egyedülálló lehetőség. A koreai gazdasági-pénzügyi kormányzat kész arra - folytatta -, hogy olyan pénzalapot bocsásson a magyar felhasználók rendelkezésére, amely a devizahiánnyal küszködő magyar vállalatok import-beszerzési problémáit enyhítené. Ez az alap - amelyet a koreai Exim Bank hozna létre - felhasználható lenne arra, hogy 3-4 éven át még visszafizetési kötelezettség nélkül vásárolhassanak a magyar cégek koreai beruházási eszközöket, vagy más gyártmányokat - hangsúlyozta a nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakértője. Li úr ugyanakkor azt is egyértelművé tette, hogy habár Magyarország a szöuli kormány elbírálása szempontjából a szocialista országok között különleges helyet foglal el - mi több, üzleti, kereskedelem-politikai szempontból úgy kezelik, mint a kapitalista országokat - a COCOM-rendelkezések alól felmentést nem adhatnak. (Mint ismeretes, Dél-Korea formálisan nem tagja a szocialista országokba irányuló technológia-kivitelt korlátozó nemzetközi szervezetnek, azonban az Egyesült Államokkal kötött kétoldalú megállapodás gyakorlatilag ugyanúgy megköti Szöul kezét, mint az összes COCOM-tagállamét.) - Dél-Koreának az a törekvése, hogy az új partnereivel kialakuló kapcsolatai ne sértsék hagyományos kereskedelmi viszonyait. A magyar kormány készsége a COCOM-rendelkezések alá eső gyártmányok és technológiai eljárások felhasználásával kapcsolatos garanciák megadására és a helyszíni ellenőrzés biztosítására nehezen képzelhető el a beépített gépi komponenseknél - érvelt Li úr. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a fogyasztási cikkek gyártásához sürgősen szükséges technológiát ne bocsátanák a magyar vállalatok rendelkezésére - mondotta. (folyt.)
1989. november 3., péntek 19:14
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|