|
|
|
|
Megalakult az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége
|
1989. október 27., péntek - A Magyar Gazdasági Kamara Építésügyi Tagozata megszüntette önmagát, s - részben a szervezet helyébe - létrehozta, a Magyar Gazdasági Kamarán belül, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségét. Az alakuló közgyűlésen, amelyet pénteken a Magyar Gazdasági Kamara székházában tartottak, mintegy 150 gazdálkodó szervezet képviselője és több magánvállalkozó jelent meg.
Az alakuló ülésen elhangzottak szerint a régi szervezet alapjaiban megújulva, a jövőben új formában működik majd, a területi kamarák és szakmai szövetségek konföderációjaként. E szervezeti megújulás első lépésének tekinthető az ÉVOSZ létrehozása. Az ÉVOSZ alapszabályából kitűnik: a szakmai szövetség képviselni szeretné az építőiparban tevékenykedők teljes körét, az építéstervezéstől kezdve a magas- és mélyépítésen, valamint a szerkezetgyártáson keresztül az építési kutatásfejlesztésig. Az alakuló közgyűlésen megjelentek között egyetértés mutatkozott abban, hogy a szövetség képviselje az építőiparban tevékenykedők érdekeit úgy, hogy a kialakuló liberalizált piacon érvényesüljön a verseny szabadsága, a szektorsemlegesség. A szövetség foglalkozzon a azokkal a feladatokkal, amelyeket jelenleg egyes hatóságok vagy más testületek látnak el. Így kapcsolódjon be a szakember- és vezetőképzésbe, a munkavállalási engedélyek kiadásába, az építési szervezetek úgynevezett előminősítésébe, s foglalkozzék az építési import engedélyekkel is. Fontos, hogy a tagjai közötti vitás ügyekben lásson el békéltető, jószolgálati feladatokat. Az ÉVOSZ föl kíván lépni a minőségrontó vállalkozói tevékenységgel szemben, segítve egyúttal a fejlett építési technológiák - rendszerek - bevezetését és elterjesztését. A vállalkozókat információval is ellátják a különböző szakmai kérdésekben. (MTI)
1989. október 27., péntek 15:45
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|