|
|
|
|
Leningrádi tömeggyűlés
|
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. október 27. péntek (MTI-tud) - A mindinkább romló közellátás, az ellenőrizetlen áremelkedés ellen tiltakoztak csütörtök este Leningrád szervezett dolgozói. A leningrádi területi szaktanács a város egyik legnagyobb munkáskerületében szervezett tömegakciót.
A szakadó esőben megjelentek érzelemtől fűtött szavakkal adtak hangot abbéli elégedetlenségüknek, hogy a gazdasági reformok mindmáig nem éreztetik üdvös hatásukat az emberek életfeltételeinek alakulásában. Miközben emelkednek az árak, egyre élesebbé válik a hiány. A rendezvényen felszólalók közül itt is sokan a szövetkezeteket kiáltották ki bűnbaknak, mondván, hogy a szövetkezetek emelik a piaci árakat. Kijutott a bírálatból a helyi tanácsoknak, amelyek a felszólalók szerint nem vetnek gátat az ilyen áremelkedéseknek. Rámutattak arra is, hogy a kereskedelemben tevékenykedő bűnszövetkezetek, visszaélve a helyzettel, mesterségesen fokozzák az áruhiányt. A válságos helyzet javítására, a dolgozók érdekeinek védelmére - kifogásolták többen a részvevők közül - a rendezvény szervezői semmilyen konkrét javaslattal sem álltak elő. A szovjet hírügynökség helyszíni beszámolójából kiderül, hogy kevesebben jelentek meg a nagygyűlésen, mint amennyire a szervezők számítottak Leningrádban, ahol mintegy 3,5 millió ember tartozik a szakszervezetekhez. +++
1989. október 27., péntek 09:37
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|