|
 |
 |
 |

Parlamenti bizottságok tanácskozása a bős-nagymarosi beruházásról
|

1989. október 27., péntek - Pénteken délelőtt az Országházban megkezdte együttes ülését a településfejlesztési és környezetvédelmi, valamint a Bős-Nagymaros ad hoc bizottság. A vízlépcső beruházás helyzetével foglalkozó ülésre több más parlamenti bizottság képviselőit is meghívták. Udvari László kormánybiztos ismertette a képviselőkkel, hogy a csütörtöki magyar-csehszlovák kormányfői találkozón a magyar fél kompromisszumos javaslatokkal ült a tárgyalóasztalhoz. Mivel nem sikerült megállapodni abban, hogy a csehszlovák partnerek tegyenek szándéknyilatkozatot a bősi létesítmény alapüzemére vonatkozó ökológiai garanciaegyezmény mielőbbi megkötésére, s a csehszlovák fél elzárkózott a nagymarosi létesítmény elhagyásától, illetve az államközi szerződés módosításának még a gondolatától is, a kormány e tényeket figyelembe véve tesz javaslatot a jövő héten a parlamentnek határozathozatalra. Azt kérik majd a képviselőktől, hogy az ülésszakon fogadják el az eddigi intézkedésekről szóló beszámolót, valamint adjanak felhatalmazást a kormánynak az államközi szerződés módosításának kezdeményezésére. Az összevont bizottsági ülés ezután meghallgatta a szakértők véleményét, majd vita kezdődött állásfoglalásuk kialakítása érdekében. (MTI)
1989. október 27., péntek 11:25
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|