|
|
|
|
MSZP kongresszus - japán visszhang (3. rész)
|
A negyven éves pártdiktatúra elvetése, a nyugat-európai szociáldemokrácia célbavétele felér egy olyan nyilatkozattal, hogy a kommunizmus a kapitalizmussal való versenyben vereséget szenvedett - írta szerkesztőségi cikkében kedden a Nihon Keizai Simbun, Japán vezető gazdaságpolitikai napilapja. A magyarországi fejlemény a második világháború utáni politikai rendszer megváltoztatását eredményező első lépésnek tekinthető, állapítja meg az írás. A politikai rendszert alapvetően átalakító magyar irányvonal-váltás a gorbacsovi peresztrojka egyik célállomása, amely ugyanakkor elkerülhetetlenül egész Kelet-Európára is kihatással lesz, mivel nemcsak a szovjet reformistákat bátorítja majd, hanem a merev irányvonalhoz ragaszkodó Csehszlovákiát, az NDK-t és még Romániát is ösztönzi majd - véli a japán lap. A cikk azonban arra is rámutat, hogy Magyarország útja kiszámíthatatlan. Félutas megoldásnak tartja például a nyugat-európai típusú párttá alakulás mellett a munkahelyi pártszervezetek fenntartását. Az elemzés valószínűsíti, hogy a konzervatív erők kíválnak majd a pártból, ugyanakkor arra is rámutat, hogy a reformszárny sem csak progresszív elemekből áll, ezért a politikai helyzetet változatlanul bizonytalannak ítéli. A nyugat-európai gazdasághoz való rohamos közeledést azonban - amelyet a cikk szerint a szovjet reformszárny is követni akar - úgy értelmezi az írás, hogy a sztálinista kommunizmus temetése egyre közelebb került. Vajon mit szólna a magyarországi eseményekhez Marx és Lenin? - Ezzel a kérdéssel kezdődik a Szankei Simbun szerkesztőségi cikke, amely helyzetértékelésében megállapítja, hogy a baloldali tendencia megőrzésével ugyan, de nyugat-európai típusú tömegpárttá azért alakult át az MSZMP, mert az egyre jobban elmélyülő gazdasági válság közepette a problémákat nem tudta megoldani. Ezt reális döntésnek lehet tekinteni - állapítja meg a japán lap, amely szerint a Szovjetunióban és a többi kelet-európai országban végbemenő folyamatok azt tükrözik, hogy a történelem eme korszaka lezárult. A XIX. században megszületett a marxizmus-leninizmus, a XX. században Oroszországban, Kelet-Európában, Kínában és máshol a kommunista pártok kiterjesztették uralmukat, amely egy korszakot meghatározó áramlatnak tűnt, de valójában nem volt az. (folyt.)
1989. október 10., kedd 08:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|