|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének felhívása
"A Magyar Ellenállók, Antifasiszták
Szövetsége felhívja tagjait, pártolóit és mindazokat, akik
kegyelettel őrzik a néphatalomért elesett hősök emlékét, legyenek
együtt velünk 1989. október 30-án 16 órakor Budapesten a Köztársaság
téren, a Néphatalom Hősei Emlékhelyén rendezendő ünnepségen és
koszorúzáson."
BBC, Környezetünk védelme:
Nukleáris műhold-balestek
"Legalább
9 ízben történt valamiféle nukleáris szerencsétlenség, vagy legalább
hiba az űrkutatás során mind szovjet, mind amerikai részről.
Eddig mintegy 50 nukleáris erőforrással rendelkező műholdat
bocsátottak az űrbe. Az amerikaiak 23 atomerőművel működő műholdat
bocsátottak fel, de ezek közül 22 az úgynevezett radioizotóp
termonukleáris gerjesztőt, vagyis RTG-t alkalmazza, amely alapjában
véve plutónium 238-at tartalmaz, ami fokozatosan lebomlik és ez
által hőt termel, amelyet a berendezés elektromos árammá változtat."
|
|
|
|
|
|
|
Gorbacsov - Finlandia-beszéd (2.rész)
|
A szovjet államfő szerint mára napirendre került az úgynevezett európai gazdasági térség kialakításának kérdése is. Ezzel kapcsolatban javasolta: a három érintett országcsoport - a KGST, az EGK és a többi ország - állítson fel háromoldalú bizottságot, amelyben szakértők foglalkoznának az egész Európát átölelő gazdasági övezet kialakításának kérdéseivel. A észak-európai biztonság kérdéseire áttérve Gorbacsov üdvözölte és újólag támogatásáról biztosította Finnországnak az északi atomfegyvermentes övezet létrehozására tett javaslatát. Egyben felszólította Washingtont és szövetségeit, hogy újra vizsgálják meg ennek lehetőségét. Utalt azokra az egyoldalú leszerelési lépésekre, amelyeket a Szovjetunió az északi térségben tett. Bejelentette, hogy országa 1990-ig szereli le még hadrendben álló négy, Golf-osztályba tartozó tengeralattjáróját egy júliusban bejelentett egyoldalú lépés keretében. - Készek vagyunk az atomhatalmakkal és az érintett országokkal együtt tárgyalásokat kezdeni a Balti-tenger atomfegyvermentes státusának hatékony szavatolásáról - jelentette ki a szovjet államfő. Mihail Gorbacsov megállapította, hogy az északi katonapolitikai helyzet alapvetően megváltozott, s értelmetlen lenne bármiféle katonai konfliktus lehetőségéről beszélni. Nem hagyott kétséget ugyanakkor afelől, hogy a Kola-félszigeten állomásozó hadászati erők csökkentéséről csak globális tárgyalások keretében kerülhet sor. Utalt arra, hogy a Szovjetunió leszerelte valamennyi olyan közepes és rövid hatótávolságú rakétáját, amelyek elérhetik a skandináv országok területét. Hangoztatta ezzel együtt, hogy a térséggel kapcsolatos szovjet leszerelési javaslatok továbbra is érvényben maradnak, aláhúzva, hogy a haditengerészeti erők csökkentéséről a Szovjetunió továbbra is Bécsben kíván tárgyalni, s felvetette annak lehetőségét, hogy első lépésben az északi-tengeri területekről kezdjenek tárgyalásokat. Kifejtette, hogy országa kész megállapodást kötni az északi-tengeri térségben történő hajóbalesetek, így a tengeralattjárókon történő balesetek bejelentéséről, s ezügyben Norvégiával is tárgyalni kíván. (folyt.)
1989. október 26., csütörtök 20:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Pártay Tivadar, aki ugyan csupán örökös tiszteletbeli elnöke volt a pártnak, de Széher úti lakásán közismerten fontos megbeszélések, sőt döntések születtek. Október 20.-a után telefonon felhívott és kérte, hogy 26-án délelőtt keressem fel. Megtettem. Rajtam kívül még jelen volt Bejczy Sándor. Rövid bevezető beszélgetés után Tivadar bácsi rátért a lényegre. – Imre, közelednek a választások, most már rendet kell csinálni a pártban - mondotta határozottan - Én kijelölök egy háromtagú bizottságot, amelyben nem veszek részt, te jelölj ki magad mellé két személyt és üljetek le, egyezzetek meg a vitás kérdésekben, tegyétek félre a személyeskedést, a sértődéseket és összefogva koncentráljatok a választásokra - folytatta és várta a reakciómat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|