|
|
|
|
- Vélemények a kormányprogramról - 4. folyt.
|
- Hát amint azt a felszólalásomban is jeleztem: nem a földkérdés az, ami kellene, hogy izgassa a képviselő társaimat, hanem a privatizációnak az egyéb vonatkozásai. Tehát konkrétan az, hogy korábban Keletnek, most pedig sok esetben Nyugatnak kótyavetyéljük el az értékeinket - ahelyett, hogy azt az ország lakosságának tartanánk meg. Tehát a mi földprogramunk egyértelműen abból az álláspontból indul ki, hogy a magyar parasztság tudja megművelni a földet, visszakapja a tulajdonjogát, felszabadítsuk a cselédsorból a tszcs-tagokat, akiket mint szabad parasztokat korábban a termelőszövetkezetbe való erőszakos bevitellel hoztak ilyen helyzetbe - és ez a program szerintem egy szép program, és megvalósítható program.
A vita, az hozzátartozik egy többpárti parlament működéséhez. Úgy, hogy az minél szenvedélyesebb hangú lesz, annál inkább úgy fogom tekinteni, hogy ez a parlament a többpárti igényeknek megfelel.
Ami a szavazást illeti: annak - mint a kormánykoalíció tagja - természetesen nagyon örültem, mert hiszen többen koalíció képviselő- csoportjai közül igazoltan távol voltak - ez gyengítette az erőnket. Ennek ellenére szép többséggel kapta meg Antall József és kormánya a bizalmat.
- Kasza László: Így a kisgazdapárti Torgyán József véleménye, és most Szilágyi Sándor kérdezi Pozsgay Imrét, az MSZP-frakció vezetőjét.
- Szilágyi Sándor: Mennyire elégedett a kormányprogram, pontosabban az irányelvek vitájával?
- Pozsgay Imre: A vitával elégedett vagyok, mert egy valódi parlament igazán érdemben és tartalmasan reflektált az előterjesztett irányelvekre. Az irányelvekkel és a programmal voltam én magam is elégedtelen - mint ahogy az ellenzéki padsorok minden résztvevője - egyébként ez a vitából is kitűnt. Úgy vélem, hogy a parlamentarizmus helyén van Magyarországon; éppen a szereposztás történt meg, és a pártok identitása alakul ki ebben a vitában. (folyt.)
1990. május 27., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rajki László. Itt özv. Radványiné, Tasnády Fekete Mária. Többször hívtam, sajnos siker nélkül, feleségével beszéltem, de nem hívott vissza. Következő ajánlatom lett volna, amennyiben érdekelné. Eddig még nem hallottam az adásában a magyar bányászok életéről. Tekintve, hogy 9 éves koromban menekültem Erdélyből, ahol az apám bányaorvos volt, később Felső-Magyarországba, Ormospusztán ugyancsak bányaorvos voltj, nagyon sokat tudok a bányászok életéről. Amennyiben érdekli, a telefonszámom 47-05-189. Kérem felhívását, amennyiben érdekli, sokszor üdvözli Tasnády Mária."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|