|
|
|
|
Kelet-Európa kollokvium Párizsban - Rocard (3.rész)
|
A politikai kultúráról kevesebb szó esett a vitában, azt azonban minden felszólaló elismerte, hogy a demokratikus rend kialakítása még számos nehézségbe ütközik s fennáll a türelmetlenség. A felszólalók egyetértettek abban, hogy Európa történetében új fejezet kezdődik a közép- és kelet-európai népek akcióival. A Szovjetunióból érkezett két felszólaló egyaránt azt hangoztatta, hogy országának is következetesen végig kell mennie az ilyen átalakuláson, meg kell valósítania a valódi demokráciát, beleértve a többpárt-rendszer megteremtését, a nemzeti jogok teljes érvényesítését. Érdeklődéssel fogadták Va:ljas felszólalását: az észt példára hivatkozva azt mondotta, hogy a kommunista párt, - ha leküzdi a régi erők ellenállását, ha valóban a tömegekre hallgat, őket képviseli, ahogy az Észtországban történt, - képes a demokratikus átalakulás része lenni, de el kell fogadnia a többpártrendszer létét s így kell kivívnia a maga számára a helyet.
A vita témái között szerepel a demokratikus átalakulás, a liberalizmus és a szociáldemokrácia viszonya, a jogállam megteremtése. A vitában felszólal délután Kis János, az SZDSZ ügyvivője is. +++
1990. február 20., kedd 15:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rajki László. Itt özv. Radványiné, Tasnády Fekete Mária. Többször hívtam, sajnos siker nélkül, feleségével beszéltem, de nem hívott vissza. Következő ajánlatom lett volna, amennyiben érdekelné. Eddig még nem hallottam az adásában a magyar bányászok életéről. Tekintve, hogy 9 éves koromban menekültem Erdélyből, ahol az apám bányaorvos volt, később Felső-Magyarországba, Ormospusztán ugyancsak bányaorvos voltj, nagyon sokat tudok a bányászok életéről. Amennyiben érdekli, a telefonszámom 47-05-189. Kérem felhívását, amennyiben érdekli, sokszor üdvözli Tasnády Mária."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|