|
|
|
|
Az SZDSZ és a Fidesz sajtótájékoztatója a magyar Watergate-
ügyben
|
1990. január 12., péntek - A Szabad Demokraták Szövetsége és
a Fidesz nincs megelégedve a magyar Watergate-ügyben hozott
intézkedésekkel, határozottabb lépéseket követel, ezért juttatott el
újabb levelet Németh Miklós miniszterelnökhöz - mondta Fodor Gábor,
a Fidesz választmányának tagja az SZDSZ pénteki nagygyűlése után
tartott sajtótájékoztatón.
A mai levél az utolsó, amit a kormányfőnek küldtek, s a követelt intézkedések elmaradása esetén kénytelenek lesznek a nyomásgyakorlás más eszközéhez nyúlni - fűzte hozzá Fodor Gábor. Az MTI munkatársának kérdésére elmondta, hogy ilyen eszköznek vélik például a tüntetést. Kis János, az SZDSZ ügyvivője ezt azzal egészítette ki, hogy néhány vidéki szervezetük pénteken már élt ezzel az eszközzel, a közbiztonságot őrző rendőrség mellett, illetőleg a politikai rendőrség ellen demonstrálva.
Az SZDSZ újabb ,,négyigenes,, plakátjáról szólva Kis János kijelentette: az egyik igen a politikai rendőrség felszámolására vonatkozik, ám nem a titkosszolgálat teljes feloszlatását követeli. Az SZDSZ is szükségesnek tartja, hogy a parlamentnek alárendelve és nyilvános jogszabályok alapján Nemzetvédelmi Hivatal működjék. Ám ezt nem a mai politikai rendőrség toldozgatásával-foldozgatásával kell létrehozni - tette hozzá.
Kőszeg Ferenc, az SZDSZ ügyvivője kifejtette: a jelenlegi Parlament már ne alkosson nemzetbiztonságról szóló törvényt. Ezt az új Országgyűlésnek kell megtennie alapos törvényelőkészítést követően. (MTI)
1990. január 12., péntek 20:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rajki László. Itt özv. Radványiné, Tasnády Fekete Mária. Többször hívtam, sajnos siker nélkül, feleségével beszéltem, de nem hívott vissza. Következő ajánlatom lett volna, amennyiben érdekelné. Eddig még nem hallottam az adásában a magyar bányászok életéről. Tekintve, hogy 9 éves koromban menekültem Erdélyből, ahol az apám bányaorvos volt, később Felső-Magyarországba, Ormospusztán ugyancsak bányaorvos voltj, nagyon sokat tudok a bányászok életéről. Amennyiben érdekli, a telefonszámom 47-05-189. Kérem felhívását, amennyiben érdekli, sokszor üdvözli Tasnády Mária."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|