|
|
|
|
SZDSZ-nagygyűlés a MOM Művelődési Házában (2. rész)
|
A szónok visszautasította azt a vádat, amit szerinte Pozsgay Imre fogalmazott meg a legkeményebben, hogy az SZDSZ célja gyanút kelteni, mintha az MSZP-nek köze lenne a magyar Watergate-ügyhöz. Kis János leszögezte: az MSZP-nek annyiban köze van a botrányhoz, hogy a belügyminiszter a Magyar Szocialista Párt tagja. Ráadásul Horváth István a Népszabadságban azt nyilatkozta, hogy reméli, pártjának nem közömbös, ki a belügyminiszter.
Az SZDSZ ügyvivője kifogásolta, hogy a választási kampány idején MSZP-tag miniszter áll a választásokat felügyelő BM élén, illetőleg az MSZP választási kampányának vezetője felügyeli a nemzeti médiákat. Egyrészt sürgette Horváth István lemondását, másrészt kifejtette: a nemzeti médiákat olyan kormánytag felügyelete alá kell helyezni, aki nem tagja az MSZP-nek, és deklarálja, hogy egyik párt javára sem lesz elfogult.
Kis János végül ismertette a Fidesz és az SZDSZ Németh Miklós miniszterelnökhöz pénteken eljuttatott újabb levelét. Ebben leszögezik: vizsgálatnak kell tisztáznia, milyen mértékben felelős a belügyminiszter az Állambiztonsági Szolgálat által elkövetett törvénysértésekért. Rámutatnak: Horváth Istvánt január 5-e óta büntetőjogi felelősség terheli, mert eltűrte BM-iratok titkos megsemmisítését. Emiatt felszólítják a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul mondassa le a belügyminisztert. A levélben a két szervezet ismételten követeli Pallagi Ferencnek, az Állambiztonsági Szolgálat vezetőjének és Horváth Józsefnek, a Belbiztonsági Szolgálat főnökének felmentését. Ugyancsak szorgalmazzák, hogy az ügy kivizsgálását vegyék ki Kámán József katonai főügyész kezéből, mivel a nyomozás során súlyos mulasztásokat követett el, és bízzák független bizottságra. Végül felszólítják a miniszterelnököt, hogy a vizsgálatot terjessze ki az iratmegsemmisítésekre is. (MTI)
1990. január 12., péntek 20:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rajki László. Itt özv. Radványiné, Tasnády Fekete Mária. Többször hívtam, sajnos siker nélkül, feleségével beszéltem, de nem hívott vissza. Következő ajánlatom lett volna, amennyiben érdekelné. Eddig még nem hallottam az adásában a magyar bányászok életéről. Tekintve, hogy 9 éves koromban menekültem Erdélyből, ahol az apám bányaorvos volt, később Felső-Magyarországba, Ormospusztán ugyancsak bányaorvos voltj, nagyon sokat tudok a bányászok életéről. Amennyiben érdekli, a telefonszámom 47-05-189. Kérem felhívását, amennyiben érdekli, sokszor üdvözli Tasnády Mária."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|