|
|
|
|
Az Országgyűlés ülésszakának harmadik napja (14. rész)
|
A felszólalásokra Horváth István azzal reagált, hogy a kormány hasznosítja majd a képviselői észrevételeket, javaslatokat. Az ülés elnöke határozati javaslatot terjesztett elő, amely kimondja: a törvényhozó testület tudomásul veszi a belügyminiszter tájékoztatóját, s felhívja a kormány figyelmét arra, hogy döntéseinél, tervezett intézkedéseinél vegye figyelembe a parlamenti vitában elhangzottakat. A határozatot egyhangú szavazással hozta meg a Ház. Ezután Gyuricza László (Veszprém m. 5. vk.), a házelnök --------------- megválasztásának előkészítésére alakult jelölőbizottság elnöke ismertette a testület jelentését. Elmondotta: a jelentést írásba foglalták, és eljuttatták a képviselőknek. A jelölőbizottság összetétele, választott munkamódszere lehetővé tette, hogy minden, az ülésen jelenlévő képviselővel véleményt cseréljenek. A házelnök személyére tett javaslat tehát teljes körű konzultációra épül. A bizottság többes jelölést kívánt kialakítani, de minden egyes jelölőbizottsági tagnál az első helyen Szűrös Mátyásnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének neve szerepelt. Első helyre más jelölés szóba sem jött. A jelentés mellékleteként feltüntették azt is, hogy a jelölés során még mely képviselők neve merült fel. Mivel karakterisztikus javaslat nem alakult ki a második helyre, a testület egyes jelölés mellett döntött. Gyuricza László kérte az Országgyűlést, hogy a bizottság jelölését fogadja el, és ennek alapján válassza meg a Ház elnökét. Südi Bertalan (Bács-Kiskun m. 12. vk.) jelentkezett szólásra ------------- s kifejezésre juttatta: kételye támadt a jelölés valóságértéke iránt, s hogy a tervezett voksolás ne egyszerű tudomásulvételre szorítkozzék, a bizottsági javaslattal ellentétben többes jelölést javasolt. Hozzátette: mivel az ügyrend a képviselők számára nem teszi lehetővé, hogy a jelölőbizottság megkerülésével tegyenek személyi javaslatot, ha az Országgyűlés hozzájárul, ismerteti indítványát. A soros elnök közbevetette: a házszabályok ezt nem teszik lehetővé, azt viszont igen, hogy a képviselő közvetlenül a jelölőbizottságnak tegyen javaslatot. Südi Bertalan közölte: a testületnek meg is tette javaslatát, s változatlanul meggyőződése, hogy a többes jelölés iránt mutatkozik igény. (folyt.köv.)
1989. március 10., péntek 12:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rajki László. Itt özv. Radványiné, Tasnády Fekete Mária. Többször hívtam, sajnos siker nélkül, feleségével beszéltem, de nem hívott vissza. Következő ajánlatom lett volna, amennyiben érdekelné. Eddig még nem hallottam az adásában a magyar bányászok életéről. Tekintve, hogy 9 éves koromban menekültem Erdélyből, ahol az apám bányaorvos volt, később Felső-Magyarországba, Ormospusztán ugyancsak bányaorvos voltj, nagyon sokat tudok a bányászok életéről. Amennyiben érdekli, a telefonszámom 47-05-189. Kérem felhívását, amennyiben érdekli, sokszor üdvözli Tasnády Mária."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|