|
|
|
|
Krenz államfői beszéde (3.rész)
|
Az új korszak külső feltételeiről szólva Egon Krenz szükségesnek nevezte a Szovjetunióban és a többi szocialista országban gyűjtött tapasztalatok gondosabb megvizsgálását, a bevált dolgoknak az NDK sajátos feltételei között történő, alkotó szellemű alkalmazását. Közeli moszkvai látogatására utalva úgy vélekedett, hogy Mihail Gorbacsovval esedékes találkozója új lendületet ad a két ország testvéri viszonyának, s egyúttal jól szolgálja majd az előítéletektől mentes tapasztalatcserét. Az NSZK-hoz fűződő kapcsolatokat érintve az államtanács elnöke hitet tett azok bővítése mellett, illetve az együttműködés magasabb szintre való emelése mellett. Ugyanakkor figyelmeztette is Bonnt: az NDK-ban zajló folyamatokból senki ne vonjon le téves következtetéseket. Az NDK szuverén állam, belső fejlődése saját szuverén döntéseinek következménye. A NATO elképzelései és tanácsai, amelyeknek célja a szocializmus reformokkal való felszámolása, a jövőben is süket fülekre fog találni - hangoztatta Egon Krenz. +++
1989. október 24., kedd 18:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Mélységesen megrázott az a kép, amit október 2 3-ánaZDF 19 órás Heute adásában láttam a budapesti köztársaság hírűiadásával kapcsolatban, ugyanis a felvonultatott fiatal katonák vörös csillagos orosz formájú sapkákban voltak és a derékszijrLk csattján is csillagot láttam. Micsoda megsértése ez ennek a szomorú emlékezésnek. A Köztársaság kikiáltása sem volt jól választva ezzel a nappal, történelmünk egyik legfájdalmasabb], mert fájdalmakban gazdagok vagyunk, napja kezdődött 1956. október 23-án, és még sokan, nagyon sokan élünk, akik gyászólunk. Márpedig egy rendszerváltozás, amelyik azt hiszi, hogy ő más, mint az elődje örömet kellene, hogy okozzon. Ugyan ki az aki ma örülni tud, és akkor ezek a szörnyű vöröscsillagos sapkák megjelennek. Senki nem gondolt az új pártban arra, vagy még mindig félnek gondolni rá, és gondoskodni a vörös terror csillagjainak a végleges eltaposásáról? üdvözlettel: Ludwigné."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|