|
|
|
|
Krenz államfői beszéde (2.rész)
|
Az NSZEP KB múlt heti ülését fordulópontként értékelve úgy vélte, hogy a maradandó értékű vívmányokat és eredményeket meg kell védelmezni. Egyidejűleg azonban rámutatott a fejlődés számos bonyolult problémájára, illetve a szubjektív eredetű torzulásokra, amelyeknek leküzdése ,,rendkívüli erőfeszítéseket,, igényel. Megfigyelők a fenti célzásban Joachim Herrmann és - elsősorban - Günter Mittag, a múlt héten leváltott KB-titkárok bírálatát látják. Az új államfő szerint ,,az országot átjáró új, demokratikus szellemnek tükröződnie kell a Népi Kamara falai között is. A parlamentnek, bizottságainak és a képviselőknek közvetlenül a kezükbe kell venniük a törvényhozás munkáját, a törvénytervezeteket kétszeri vagy még többszöri olvasatban kell tárgyalniuk. Szükséges az is, hogy a Népi Kamara plenáris ülésein jelentést hallgasson és vitasson meg a miniszterelnök, a miniszterek, a főállamügyész és a legfelsőbb bíróság elnökének részéről. A parlamentnek az eddigieknél sokszinűbben és hangosabban kell hallatnia szavát, úgy is mint a legfőbb néphatalmi szervnek,, - hangoztatta Krenz. Az adminisztratív (rendőrségi) szervek döntéseinek bírósági felülvizsgálatát az állami élet egyéb területeire is ki fogják terjeszteni - ígérte a szónok, nagyobb jogbiztonságot helyezve kilátásba az állampolgárok részére. A népi kamara következő feladatának nevezte az utazási törvény megtárgyalását. (Sindermann parlament-elnök szavai szerint a Népi Kamara következő ülésére november első felében kerül sor.) Külön kitérve azokra a panaszokra, amelyek a közelmúlt ,,különvonatai,, kapcsán (Prága - Bajorország) a jogegyenlőség elvének megsértését vetették a kormány szemére, Egon Krenz azt ajánlotta az igazságügyi szerveknek, hogy haladéktalanul hozzanak megfelelő jogszabályokat, miáltal a kivándorlás terén is érvényt lehet szerezni a törvény előtti egyenlőség elvének. Következő mondatával az államfő közvetlenül azokhoz az állampolgárokhoz fordult, akik ,,esetleg változatlanul azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy elhagyják országunkat. Felhívom őket: hazánknak, a barátoknak, a kollegáknak szükséguk van önökre. Minden egyes személy, aki elhagy bennünket, eggyel több a kívánatosnál. Országunk új korszakhoz érkezett, és ezt valamennyi polgárral együtt akarjuk megkezdeni.,, (folyt.)
1989. október 24., kedd 18:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Mélységesen megrázott az a kép, amit október 2 3-ánaZDF 19 órás Heute adásában láttam a budapesti köztársaság hírűiadásával kapcsolatban, ugyanis a felvonultatott fiatal katonák vörös csillagos orosz formájú sapkákban voltak és a derékszijrLk csattján is csillagot láttam. Micsoda megsértése ez ennek a szomorú emlékezésnek. A Köztársaság kikiáltása sem volt jól választva ezzel a nappal, történelmünk egyik legfájdalmasabb], mert fájdalmakban gazdagok vagyunk, napja kezdődött 1956. október 23-án, és még sokan, nagyon sokan élünk, akik gyászólunk. Márpedig egy rendszerváltozás, amelyik azt hiszi, hogy ő más, mint az elődje örömet kellene, hogy okozzon. Ugyan ki az aki ma örülni tud, és akkor ezek a szörnyű vöröscsillagos sapkák megjelennek. Senki nem gondolt az új pártban arra, vagy még mindig félnek gondolni rá, és gondoskodni a vörös terror csillagjainak a végleges eltaposásáról? üdvözlettel: Ludwigné."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|