|
|
|
|
A miniszter elhatárolja magát - Maróthy László nyilatkozata a bécsi Kurier cikkéről
|
1989. október 24., kedd - Az általam mondott, s a bécsi Kurier cikkében korrekten idézőjelbe tett rész az én szövegem. A Kurier munkatársának ehhez fűzött, és a hazai sajtóban elferdítve hozott kijelentésektől, illetve kommentároktól viszont elhatárolom magam. Az itthoni sajtó pontatlanul idézte Bécsben tett kijelentéseimet, én ugyanis nem helyezkedtem szembe a magyar kormány korábbi álláspontjával - mondotta az MTI munkatársának kérdésére válaszolva Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter, aki kedden a Bükki Nemzeti Park rejteki kutatóállomásán Budapestre akkreditált külföldi tudósítókkal találkozott, hogy a magyar természetvédelemről, annak eredményeiről és feladatairól tájékoztassa őket.
A kérdés és az erre adott válasz előzménye: az elmúlt napokban a magyar sajtó arról adott hírt, hogy a miniszter október 14-én Bécsben, egy nemzetközi ökológiai kongresszuson tartott előadás kapcsán - az osztrák kollégája által adott reggelin - azt mondta az újságíróknak, hogy véleménye szerint folytatni kell a nagymarosi vízlépcső építését. Ezzel összefüggésben ismertté vált az is, hogy e kijelentése kapcsán a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság környezetvédő csoportja és a Magyar Zöld Párt kongresszus-előkészítő munkacsoportja követeli, hogy Maróthy László mondjon le miniszteri tisztéről. Az MTI munkatársa azt is megkérdezte a minisztertől: mennyiben pontatlan a magyar újságokban megjelent fordítás, s hogyan vélekedik a lemondásával kapcsolatos felszólításról? A miniszter válasza szerint lényeges pontatlanság történt. A tudósítás tényként említi azt, ami csupán lehetőségként került szóba. Nem az hangzott el, hogy folytatni kell a nagymarosi vízlépécső építését, hanem az, hogy lényegesen nagyobb összegből, nagyobb körültekintéssel, száz százalékos biztonságot adó ökológiai védőrendszer megteremtésével esetleg meg lehetett volna építeni a művet. - De hangsúlyozom - mondotta végül a miniszter -, én Bécsben egyáltalán nem mondtam, hogy a vízlépcsőt tovább lehet, illetve kell építeni. Ezért úgy érzem, nincs miért válaszolnom egy olyan lemondási felszólításra, amely egy valójában el sem hangzott kijelentésre reagál. (MTI)
1989. október 24., kedd 19:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Mélységesen megrázott az a kép, amit október 2 3-ánaZDF 19 órás Heute adásában láttam a budapesti köztársaság hírűiadásával kapcsolatban, ugyanis a felvonultatott fiatal katonák vörös csillagos orosz formájú sapkákban voltak és a derékszijrLk csattján is csillagot láttam. Micsoda megsértése ez ennek a szomorú emlékezésnek. A Köztársaság kikiáltása sem volt jól választva ezzel a nappal, történelmünk egyik legfájdalmasabb], mert fájdalmakban gazdagok vagyunk, napja kezdődött 1956. október 23-án, és még sokan, nagyon sokan élünk, akik gyászólunk. Márpedig egy rendszerváltozás, amelyik azt hiszi, hogy ő más, mint az elődje örömet kellene, hogy okozzon. Ugyan ki az aki ma örülni tud, és akkor ezek a szörnyű vöröscsillagos sapkák megjelennek. Senki nem gondolt az új pártban arra, vagy még mindig félnek gondolni rá, és gondoskodni a vörös terror csillagjainak a végleges eltaposásáról? üdvözlettel: Ludwigné."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|