|
|
|
|
Környezetvédő párt
|
------------------ München, 1989. október 21. (SZER) - Serényen folynak a magyarországi Zöld Párt megalakításának előkészületei. Megfelelő munkamegosztásban 100 tagú bizottság keretei között. Budapesten az egyes kerületekben, valamint számos vidéki városban működnek csoportjai. Így Szegeden, Miskolcon, Debrecenben. A párt alakuló kongresszusát november 18-ikán és 19-ikén tartják majd a fővárosban. Addig kidolgozzák a párt részletes programják, alapszabályát és választási felhívását. Minderről ma délután informáltak az előkészítő bizottság budapesti csoportjának munkamegbeszélésén. Jelen voltak itt a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság környezetvédő csoportjának megbizottai is, akik részéről Pászta Csaba mérnök különös fejeleményre hívta fel a figyelmet. Ez ugyan nem kapcsolatos a zöld párt szervezkedésével, mégis kívánatos, hogy annak résztvevői már a párt megalakulása előtt állást foglaljanak felőle. Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszternek arról a kijelentéséről van szó, amelyet október 8-ikán Bécsben tett az osztrák kollégájával folytatott tárgyalásait követően egy sajtókonferencián. Maróthy azt mondta, hogy: "Azokat az ökológiai problémákat, amelyeket Nagymaros jelent, időközben meg tudtuk oldani." A bécsi lapok természetesen kaptak a miniszter szavain, amelyeket úgy értelmeztek, hogy az illetékes magyar minisztérium mind Dunakilitiben, mind Nagymarosnál kész folytatni a vízlépcső építkezését. Ha ez az értelmezés helytálló, úgy Maróthy László bécsi megnyilatkozása méltán keltett megütközést. Annál is inkább, minthogy a hazai környezetvédők értesülése szerint közben lemondott tisztségéről Havas Péter, a vízlépcsőépítkezés kormánymegbizottja, amit ugyan nem tettek közhírré, ez azonban annak a jeleként is felfogható, hogy a magyar kormány végleg le akarja állítani a munkálatokat. (folyt.)
1989. október 21., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Mélységesen megrázott az a kép, amit október 2 3-ánaZDF 19 órás Heute adásában láttam a budapesti köztársaság hírűiadásával kapcsolatban, ugyanis a felvonultatott fiatal katonák vörös csillagos orosz formájú sapkákban voltak és a derékszijrLk csattján is csillagot láttam. Micsoda megsértése ez ennek a szomorú emlékezésnek. A Köztársaság kikiáltása sem volt jól választva ezzel a nappal, történelmünk egyik legfájdalmasabb], mert fájdalmakban gazdagok vagyunk, napja kezdődött 1956. október 23-án, és még sokan, nagyon sokan élünk, akik gyászólunk. Márpedig egy rendszerváltozás, amelyik azt hiszi, hogy ő más, mint az elődje örömet kellene, hogy okozzon. Ugyan ki az aki ma örülni tud, és akkor ezek a szörnyű vöröscsillagos sapkák megjelennek. Senki nem gondolt az új pártban arra, vagy még mindig félnek gondolni rá, és gondoskodni a vörös terror csillagjainak a végleges eltaposásáról? üdvözlettel: Ludwigné."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|