|
 |
 |
 |

- A Kádár János Társaság - 1. folyt.
|

Antoniewicz Roland ezután felolvasta a Kádár János Társaság ideiglenes központi bizottságának és politikai irodájának névsorát. Közölte, hogy lehetőséget adnak Berecz Jánosnak és Grósz Károlynak arra, hogy csatlakozzék a testülethez. Ekkor felállt az addig szótlan mellete ülő Petres Sándor fürjtenyésztő, és közölte, hogy őt senki sem kérte meg arra, hogy lépjen be a Kádár János Társaságba és azt is itt tudta csak meg, hogy vezető testületeinek is tagja. Példáját követte egy Tóth Gyula is, aki szintén nem értesült korábban szerencséjéről, de kilátásba helyezte, hogy megfontolás tárgyává teszi a politikai irodai tagságát. Az ezt követő kérdések eredménytelenül firtatták, hogy hány központi bizottsági, illetve politikai irodai tag van, akivel nem közölték ezt a hírt. Arról viszont értesültek az újságírók, hogy Antiniewicz Roland szerint 50 ezer tagja van a Kádár János Társaságnak. Ezt onnan tudja, hogy ennyi belépési nyilatkozatot nyomtattak. Személyét illetően közölte, hogy újságíró, állásban van egy állami vállalatnál, de azok megkérték, hogy nevét ne árulja el. Nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy pszichiátriai kezelés alatt áll. +++
1989. október 12., csütörtök
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.23-12.20) - Padlóról talpra
"Estére a Kossuth téren újfent több tízezren gyülekeztek.... A rendőrök először jelentek meg a sapkájukon nemzetiszínű jelvénnyel, a korábbi vörös csillag helyett... Demokratizálódásuk sebessége még Szűrös átalakulásáét is felülmúlta. Részemről padlóra, illetve földre kerültem. No, nem a visszásságoktól, hanem attól, hogy előző nap még az örményeknél valami olyat ettem, ami megártott, másrészt a rettentő fáradtságtól. Jórészt tehát a fűben heverészve élveztem a műsort. Még annak sem tudtam különösebben örülni, hogy jól fogyott a Magyar Narancs, az alkalmi rikkancsok egyiket adták el a másik után."
MTV2 nézői telefonok:
"- 18 órakor a Hirekben tessék szives bemondani a totót.
- Mért engedtek szóhoz jutni szemétláda, volt ÁVH-s ügynököket, fasisztákat, szemétládákat, lázitókat. Látniuk kell, néhány száz előkészitett FIDESZ-es löki a süketet, a nagy tömeg csendben van. A nagy tömeg nem ért egyet azzal, ami ott folyik.
- Obersovszki Gyula buzi, szar alak. Elnézést a kifejezésért. Ez a most beszélő ember, ennek a Magyar Köztársasághoz semmi köze. Ez gyáván elpucolt. Magyarul rosszul beszél. Megtollasodtak, Obersovszkyval, a Fónayval, ezzel együtt. Az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, a nyugat pénzén. Most a dolgozó emberről beszélek. Vegyék már észre, hogy hogy mennek el ott az embrek, mennyire nem értenek egyet ezzel a szemétláda társasággal, és mennyire szervezték meg ezt a tapsolást, meg ezt a lazítást. Pozsgay úr„ nézze, hogy mit csinált. Németh Miklós úr, nézze,,hogy mit csinált. Ezek után gondolják, hogy önök még a jövő toéiKH valakik lesznek a választás után?"
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|