|
 |
 |
 |

MSZP - lengyel sajtó
|

Varsó, 1989. október 9. hétfő (MTI-TUD) - A hétfői lengyel napilapok kivétel nélkül az első oldalon és nagy terjedelemben számolnak be a Magyar Szocialista Párt megalakulásáról. A Szolidaritás napilapja ugyanúgy, mint a Zycie Warszawy a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban példátlan döntésnek nevezi az MSZMP feloszlásának és az új párt megalakulásának kimondását.
A lapok budapesti különtudósítói nem fukarkodnak az esemény jelentőséget kiemelő jelzőkkel és a Slowo Powszechny című katolikus napilap szerint is a magyarok ,,újabb történelmi lépést,, tettek Kelet-Európa átalakítása felé, a maguk módján együtt haladva Lengyelországgal és a Szovjetunióval. Valamennyi lap jegyzi, hogy a Népszabadság már szombaton törölte fejlécéről a ,,Világ proletárjai egyesüljetek,, jelszót és magát ,,szocialista napilapnak,, keresztelte el. A tudósítások elismeréssel írnak Nyers Rezső ,,nagy hatású és a kongresszust felkavaró,, beszédéről, de kiemelik azt is, hogy Grósz Károly az új párt létrehozása ellen szavazott, Berecz János pedig kijelentette: az MSZMP tagja kíván a jövőben is maradni. Nem kerülte el a lengyel lapok figyelmét az sem, hogy Antoniewicz Roland (akit a lengyelek honfitársuknak tartanak) egy kommunista párt megalakítását jelentette be. A Magyar Szocialista Párt programtervezetéből a lengyel lapok azt emelik ki, hogy az új párt szakítani kíván a centralizmussal, a ploretárdiktatúra gondolatával, a szocialista mozgalmak hagyományaira kíván építeni, de nem zárkózik el a reformkommunistáktól sem. Nemzetközi téren szorosan együtt kíván működni a nyugat-európai szocialista mozgalommal és a szocialista országok reform-kommunistapártjaival. A Szolidaritás vezette lengyel televízió egyelőre meglepően kis figyelmet szentel a magyar pártkongresszusnak. A vasárnapi hiradó alig egy percnyi helyszíni beszámolót sugárzott Budapestről, az új párt megalakulásáról minden kommentár nélkül. Hosszú perceken keresztül hallgathatták viszont a lengyel televízió nézői a Szabad Európa Rádió varsói tudósítójának fejtegetését arról, mikor, miért és miért csak akkora anyagi támogatást kaphat Lengyelország az Egyesült Államok kormányától.+++
1989. október 9., hétfő 10:28
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.23-12.20) - Padlóról talpra
"Estére a Kossuth téren újfent több tízezren gyülekeztek.... A rendőrök először jelentek meg a sapkájukon nemzetiszínű jelvénnyel, a korábbi vörös csillag helyett... Demokratizálódásuk sebessége még Szűrös átalakulásáét is felülmúlta. Részemről padlóra, illetve földre kerültem. No, nem a visszásságoktól, hanem attól, hogy előző nap még az örményeknél valami olyat ettem, ami megártott, másrészt a rettentő fáradtságtól. Jórészt tehát a fűben heverészve élveztem a műsort. Még annak sem tudtam különösebben örülni, hogy jól fogyott a Magyar Narancs, az alkalmi rikkancsok egyiket adták el a másik után."
MTV2 nézői telefonok:
"- 18 órakor a Hirekben tessék szives bemondani a totót.
- Mért engedtek szóhoz jutni szemétláda, volt ÁVH-s ügynököket, fasisztákat, szemétládákat, lázitókat. Látniuk kell, néhány száz előkészitett FIDESZ-es löki a süketet, a nagy tömeg csendben van. A nagy tömeg nem ért egyet azzal, ami ott folyik.
- Obersovszki Gyula buzi, szar alak. Elnézést a kifejezésért. Ez a most beszélő ember, ennek a Magyar Köztársasághoz semmi köze. Ez gyáván elpucolt. Magyarul rosszul beszél. Megtollasodtak, Obersovszkyval, a Fónayval, ezzel együtt. Az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, a nyugat pénzén. Most a dolgozó emberről beszélek. Vegyék már észre, hogy hogy mennek el ott az embrek, mennyire nem értenek egyet ezzel a szemétláda társasággal, és mennyire szervezték meg ezt a tapsolást, meg ezt a lazítást. Pozsgay úr„ nézze, hogy mit csinált. Németh Miklós úr, nézze,,hogy mit csinált. Ezek után gondolják, hogy önök még a jövő toéiKH valakik lesznek a választás után?"
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|