|
|
|
|
Az MSZDP Tanácsadó Kollégiumának közleménye (1. rész) (OS)
|
1989. május 30., kedd - A Magyarországi Szociáldemokrata Párt Tanácsadó Kollégiuma közleményt adott ki arról, hogy legutóbbi ülésén létrehozta munkabizottságait, s kijelölte a párt készülő programjának nyomvonalait. A majd negyvenfőnyi - egyetemi tanárokból, kutatókból, műszaki értelmiségiekből, pedagógusokból álló - testület plenáris ülésének résztvevői - miként az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményükben írták - hangsúlyozták: a hazai szociáldemokraták most szerveződő pártjának olyan programmal kell rendelkeznie, mely képessé teszi a mozgalmat arra, hogy sikerrel küzdjön Magyarország felemelkedéséért, európaivá tételéért, demokratizálásáért és szociális modernizálásáért. A közeli hónapokban elfogadandó alapokmánynak el kell köteleznie magát a munkásság, a szegények, valamint az Európa felé tekintő középrétegek, a vállalkozók és az értelmiség mellett. Egyszerre kell vállalni a szocialista és a liberális örökséget. A testület leszögezte, hogy a szociáldemokráciának - midőn vállalja a mozgalom százéves történelmi értékeit - a magyarság és az európaiság mai nagy sorskérdéseire modern válaszokat kell keresnie. A program kínáljon megoldásokat a szolidáris társadalom megteremtéséhez, amelyet a Szocialista Internacionálé nyugat-európai pártjai egykoron célul tűztek ki, és sok elemében - más progresszív, társadalmi mozgalmakkal együttműködve - meg is valósítottak. A tanácsadó kollégium irányításával megalkotandó programjavaslatból váljék világossá - emelték ki a jelenlévők -, hogy a szociáldemokraták olyan társadalom elkötelezettjei, amely a szabadság, az igazságosság, a szolidaritás, a béke, valamint az egészség- és környezetvédelem jegyében kívánja Magyarországot Európához felzárkóztatni. E társadalom szerves elemei a többpártrendszerű politikai pluralizmus, a többszektorú szociális piacgazdaság, a jólétet célul kitűző állam, s az eltérő véleményeket tiszteletben tartó türelmes politizálás. Az alapokmány határozottan foglaljon állást az emberi jogok feltétel nélküli érvényesítése, a szociális jogok biztosítása, az egyének és a közösségek autonómiája, s a kisebbségek védelme mellett. Derüljön ki az alapokmányból az, hogy a mai szociáldemokraták vállalják az 1948-ban felszámolt MSZDP-vel való folytonosságot, a modern nyugati szociáldemokráciával való eszmei rokonságot, s az európai értelemben vett baloldaliságot, de a nyolcvanas évek magyar valóságának talaján állva kívánják pártjukat demokratikusan működő néppárttá tenni. (folyt.köv.)
1989. május 30., kedd 18:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.23-12.20) - Padlóról talpra
"Estére a Kossuth téren újfent több tízezren gyülekeztek.... A rendőrök először jelentek meg a sapkájukon nemzetiszínű jelvénnyel, a korábbi vörös csillag helyett... Demokratizálódásuk sebessége még Szűrös átalakulásáét is felülmúlta. Részemről padlóra, illetve földre kerültem. No, nem a visszásságoktól, hanem attól, hogy előző nap még az örményeknél valami olyat ettem, ami megártott, másrészt a rettentő fáradtságtól. Jórészt tehát a fűben heverészve élveztem a műsort. Még annak sem tudtam különösebben örülni, hogy jól fogyott a Magyar Narancs, az alkalmi rikkancsok egyiket adták el a másik után."
MTV2 nézői telefonok:
"- 18 órakor a Hirekben tessék szives bemondani a totót.
- Mért engedtek szóhoz jutni szemétláda, volt ÁVH-s ügynököket, fasisztákat, szemétládákat, lázitókat. Látniuk kell, néhány száz előkészitett FIDESZ-es löki a süketet, a nagy tömeg csendben van. A nagy tömeg nem ért egyet azzal, ami ott folyik.
- Obersovszki Gyula buzi, szar alak. Elnézést a kifejezésért. Ez a most beszélő ember, ennek a Magyar Köztársasághoz semmi köze. Ez gyáván elpucolt. Magyarul rosszul beszél. Megtollasodtak, Obersovszkyval, a Fónayval, ezzel együtt. Az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, a nyugat pénzén. Most a dolgozó emberről beszélek. Vegyék már észre, hogy hogy mennek el ott az embrek, mennyire nem értenek egyet ezzel a szemétláda társasággal, és mennyire szervezték meg ezt a tapsolást, meg ezt a lazítást. Pozsgay úr„ nézze, hogy mit csinált. Németh Miklós úr, nézze,,hogy mit csinált. Ezek után gondolják, hogy önök még a jövő toéiKH valakik lesznek a választás után?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|