|
|
|
|
MSZDP programtervezet - országos vita
|
1989. március 22., szerda - A Magyarországi Szociáldemokrata Párt Országos Elnöksége március 21-ei ülésén úgy döntött, hogy országos vitára bocsátja a párt programtervezetét. A dokumentum arra a kérdésre, mit akar az MSZDP, így válaszol: ,,Jóléti társadalmat, többpártrendszerre épülő parlamenti demokráciát, jogállamot; Magyarország felzárkóztatását az európai fejlődés fő vonalához; az emberi jogok szabad, korlátozás nélküli érvényesülését; a társadalom minden tagja számára az önmegvalósítás lehetőségét; az ifjúságnak az otthonteremtés lehetőségét; a nyugdíjasoknak nyugdíjuk értékállandóságát, a tisztes, boldog öregkor lehetőségét; a katonai tömbök felszámolását, hazánk tényleges szuverenitását és semlegességét.,,
A programtervezet hangsúlyozza az emberi méltóság és a gazdasági hatékonyság összekapcsolásának alapelvét, majd kifejti a párt véleményét arról, mit kell tenni a gazdaságban az említett célok eléréséért és melyek a társadalmi célkitűzések megvalósításáért kitűzött feladatok. Az MSZDP hangsúlyozza, hogy ,,a párt nem lesz erőszakolt egység, hanem a szellemi szabadság otthona, a különböző gondolkodású emberek politikai egysége,,. Az elnökség megállapította, hogy a párt szervezetei az 1945. augusztus 18-20-án megtartott XXXIV. pártgyűlés alapján működnek. A továbbiakban pedig bejelentette, hogy Márkus László, Csurdi Sándor és Szilágyi Gábor által beadott tagfelvételi kérelmeket, nevezettek pártellenes magatartása miatt, nem fogadta el, ők a párt nevében sem eljárni, sem nyilatkozni nem jogosultak. (MTI)
1989. március 22., szerda 19:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.23-12.20) - Padlóról talpra
"Estére a Kossuth téren újfent több tízezren gyülekeztek.... A rendőrök először jelentek meg a sapkájukon nemzetiszínű jelvénnyel, a korábbi vörös csillag helyett... Demokratizálódásuk sebessége még Szűrös átalakulásáét is felülmúlta. Részemről padlóra, illetve földre kerültem. No, nem a visszásságoktól, hanem attól, hogy előző nap még az örményeknél valami olyat ettem, ami megártott, másrészt a rettentő fáradtságtól. Jórészt tehát a fűben heverészve élveztem a műsort. Még annak sem tudtam különösebben örülni, hogy jól fogyott a Magyar Narancs, az alkalmi rikkancsok egyiket adták el a másik után."
MTV2 nézői telefonok:
"- 18 órakor a Hirekben tessék szives bemondani a totót.
- Mért engedtek szóhoz jutni szemétláda, volt ÁVH-s ügynököket, fasisztákat, szemétládákat, lázitókat. Látniuk kell, néhány száz előkészitett FIDESZ-es löki a süketet, a nagy tömeg csendben van. A nagy tömeg nem ért egyet azzal, ami ott folyik.
- Obersovszki Gyula buzi, szar alak. Elnézést a kifejezésért. Ez a most beszélő ember, ennek a Magyar Köztársasághoz semmi köze. Ez gyáván elpucolt. Magyarul rosszul beszél. Megtollasodtak, Obersovszkyval, a Fónayval, ezzel együtt. Az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, a nyugat pénzén. Most a dolgozó emberről beszélek. Vegyék már észre, hogy hogy mennek el ott az embrek, mennyire nem értenek egyet ezzel a szemétláda társasággal, és mennyire szervezték meg ezt a tapsolást, meg ezt a lazítást. Pozsgay úr„ nézze, hogy mit csinált. Németh Miklós úr, nézze,,hogy mit csinált. Ezek után gondolják, hogy önök még a jövő toéiKH valakik lesznek a választás után?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|