|
|
|
|
Bécs - Szocintern - összefoglaló
|
Bécs, 1989. március 10. péntek (MTI-tud) - Péntek délután a bécsi Hofburgban befejezték kétnapos, zárt ajtók mögött tartott tanácskozásukat a Szocialista Internacionáléhoz tartozó pártok vezetői. Az ülésen határozatot fogadtak el a leszerelésről, megvitatták a szervezet új programjának alapelveit, és megbeszéléséket folytattak a kelet-nyugati kapcsolatokról. A plénumon a Magyaroszági Szociáldemokrata Párt felvételét kérte a szervezetbe.
Az ülés utáni sajtóértekezletet megnyitó beszédében Willy Brandt, a Szocialista Internacionálé elnöke külön üdvözölte az MSZDP-nak a tanácskozáson megjelent képviselőit. Aláhúzta, hogy az Internacionálé nagy figyelemmel, együttérzéssel, szimpátiával és együttműködési készséggel követi nemcsak a hatalmon lévő szociáldemokrata pártok tevékenységét, hanem az ellenzékben lévő, vagy nemrégiben újjászerveződött pártok helyzetét is. A testület aggodalmát fejezte ki a csehszlovákiai máskéntgondolkodók helyzete miatt, s mint Willy Brandt elmondta, remélik, hogy Václav Havelt a prágai bíróság másodfokon felmenti majd. A szocialista és szociáldemokrata pártok vezetői a leszerelésről szólva rámutattak, hogy az INF-szerződést a hagyományos és a taktikai nukleáris fegyverek területén is hasonló lépéseknek kell követniök. Elutasítottak minden olyan kezdeményezést, amely a már meglévő fegyverek leszerelését új típusú harci eszközök csatasorba állításával kötné össze. Felhívták a figyelmet arra, hogy a csütörtökön Bécsben kezdődött leszerelési tárgyalaláknak nem szabad puszta ,,számháborúvá,, válniok. Követelték a fegyverzetek és a hadseregek létszámának radikális csökkentését. Örömmel üdvözölték az egyoldalú szovjet leszerelési lépéseket, s pozitív jelnek tartják a szocialista országok és a Szovjetunió javaslatatait ezen a téren. Sürgetik mindkét felet, hogy mielőbb egyezzenek meg a stratégiai atomfegyverek ötven százelékos csökkentéséről. - A pártvezetők egyetértettek abban - mondta Willy Brandt -, hogy a Szocialista Internacionálénak úú alapelvekre van szüksége. Az új programot a szervezet nyári stockholmi kongresszusa fogadja majd el. Az előző, 1951-ből származó program felett eljárt az idő, azt át kell alakítani, kibővíteni az Európán kívüli szocialista és szociáldemokrata mozgalmakra vonatkozó részletekkel. Helyet kap az új programban a Szocialista Internacionálé álláspontja a környezetvédelem kérdéseiről is. +++
1989. március 10., péntek 16:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.23-12.20) - Padlóról talpra
"Estére a Kossuth téren újfent több tízezren gyülekeztek.... A rendőrök először jelentek meg a sapkájukon nemzetiszínű jelvénnyel, a korábbi vörös csillag helyett... Demokratizálódásuk sebessége még Szűrös átalakulásáét is felülmúlta. Részemről padlóra, illetve földre kerültem. No, nem a visszásságoktól, hanem attól, hogy előző nap még az örményeknél valami olyat ettem, ami megártott, másrészt a rettentő fáradtságtól. Jórészt tehát a fűben heverészve élveztem a műsort. Még annak sem tudtam különösebben örülni, hogy jól fogyott a Magyar Narancs, az alkalmi rikkancsok egyiket adták el a másik után."
MTV2 nézői telefonok:
"- 18 órakor a Hirekben tessék szives bemondani a totót.
- Mért engedtek szóhoz jutni szemétláda, volt ÁVH-s ügynököket, fasisztákat, szemétládákat, lázitókat. Látniuk kell, néhány száz előkészitett FIDESZ-es löki a süketet, a nagy tömeg csendben van. A nagy tömeg nem ért egyet azzal, ami ott folyik.
- Obersovszki Gyula buzi, szar alak. Elnézést a kifejezésért. Ez a most beszélő ember, ennek a Magyar Köztársasághoz semmi köze. Ez gyáván elpucolt. Magyarul rosszul beszél. Megtollasodtak, Obersovszkyval, a Fónayval, ezzel együtt. Az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, a nyugat pénzén. Most a dolgozó emberről beszélek. Vegyék már észre, hogy hogy mennek el ott az embrek, mennyire nem értenek egyet ezzel a szemétláda társasággal, és mennyire szervezték meg ezt a tapsolást, meg ezt a lazítást. Pozsgay úr„ nézze, hogy mit csinált. Németh Miklós úr, nézze,,hogy mit csinált. Ezek után gondolják, hogy önök még a jövő toéiKH valakik lesznek a választás után?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|