|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum II. országos gyűlése (4. rész)
|
Ugyanakkor kétségeink is lehetnek és józanságra is nagy szükségünk van - folytatta -, mert még egyáltalán nem látszik, mi marad a rönkön, amikor a szétesett diktatúra szilánkjai leborulnak az őszi avarba. Fontos kérdéseket kell megválaszolni: Jó lesz-e az az új élet, amire készülünk? Sikerül-e emberi létformát találnunk ennek a keserűségbe dőlt népnek? A továbbiakban hangoztatta, hogy a teremtés folyamata már nem mehet végbe az MDF alkotó közreműködése nélkül. Felvetődik a kérdés, hogy képesek vagyunk-e négy évtizednyi önállótlanság után új formákat teremteni magunknak. Ezekre a kérdésekre - mutatott rá Csurka István - elsősorban magunkban kell megadni a választ akkor, amikor a Magyar Demokrata Fórum jelöltet állít a legnagyobb magyar közjogi méltóságra. Kiemelte: a magyarság egy kicsiny, de lelkes csapata a XX. század történetében úgyszólván először, minden külső befolyástól mentesen saját kebeléből állít egy embert, jelöl meg egy férfit bethlengábori feladatokra. A későbbiekben megjegyezte: való igaz, hogy jobb lett volna az általános választások után megválasztani a köztársaság elnökét, és ezt a Demokrata Fórum is így szerette volna. Ám annak érdekében, hogy legyenek általános, szabad választások, meg kellett egyeznünk a fennálló hatalommal. És most az az Országgyűlés, amelyet mi nem ismerünk el legitimnek, elfogadta a módosított alkotmányt, és kimondta: Magyarország köztársaság. A pártok törvényesen működnek. A Munkásőrség feloszlik, a kormány is azt kívánja, hogy munkahelyeken ne működhessék egyetlen párt sem - mutatott rá a szónok. - De mindez veszélyben van, mert egy radikalizmustól fűtött csoport talált 200 ezer hazánkfiát, aki teljesen tiszta hazafiúi és demokrata buzgalmában tiszteletre méltó módon aláírta, hogy mindezt szavazza meg a nép is, és az aláírt megállapodással ellentétben novemberben ne legyen népszavazás a köztársasági elnöki címért. Ehhez hozzátette: az ilyen lépésekkel csak ellenségeket teremt magának a születendő új magyar demokrácia. Amikor köztársasági elnököt jelölünk - hangsúlyozta Csurka István -, tudatában kell lennünk annak: olyan posztra akarjuk állítani, amely minden honpolgárunk előtt becses kell hogy legyen. Erre a posztra javasolja az országos elnökség egyetértésben a választmánnyal és az elnökök tanácsával Für Lajost - jelentette be. Hozzátette: természetesen, ahogy az egy demokratikus szervezethez illik, más jelöltek megnevezése is lehetséges. (folyt.köv.)
1989. október 20., péntek 17:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.23-12.20) - Padlóról talpra
"Estére a Kossuth téren újfent több tízezren gyülekeztek.... A rendőrök először jelentek meg a sapkájukon nemzetiszínű jelvénnyel, a korábbi vörös csillag helyett... Demokratizálódásuk sebessége még Szűrös átalakulásáét is felülmúlta. Részemről padlóra, illetve földre kerültem. No, nem a visszásságoktól, hanem attól, hogy előző nap még az örményeknél valami olyat ettem, ami megártott, másrészt a rettentő fáradtságtól. Jórészt tehát a fűben heverészve élveztem a műsort. Még annak sem tudtam különösebben örülni, hogy jól fogyott a Magyar Narancs, az alkalmi rikkancsok egyiket adták el a másik után."
MTV2 nézői telefonok:
"- 18 órakor a Hirekben tessék szives bemondani a totót.
- Mért engedtek szóhoz jutni szemétláda, volt ÁVH-s ügynököket, fasisztákat, szemétládákat, lázitókat. Látniuk kell, néhány száz előkészitett FIDESZ-es löki a süketet, a nagy tömeg csendben van. A nagy tömeg nem ért egyet azzal, ami ott folyik.
- Obersovszki Gyula buzi, szar alak. Elnézést a kifejezésért. Ez a most beszélő ember, ennek a Magyar Köztársasághoz semmi köze. Ez gyáván elpucolt. Magyarul rosszul beszél. Megtollasodtak, Obersovszkyval, a Fónayval, ezzel együtt. Az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, a nyugat pénzén. Most a dolgozó emberről beszélek. Vegyék már észre, hogy hogy mennek el ott az embrek, mennyire nem értenek egyet ezzel a szemétláda társasággal, és mennyire szervezték meg ezt a tapsolást, meg ezt a lazítást. Pozsgay úr„ nézze, hogy mit csinált. Németh Miklós úr, nézze,,hogy mit csinált. Ezek után gondolják, hogy önök még a jövő toéiKH valakik lesznek a választás után?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|