|
|
|
|
Országgyűlés - negyedik munkanap (34. rész) - Dióhéj (1.)
|
Az Országgyűlés negyedik munkanapjának eseményei dióhéjban: Egyórás késéssel - a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság ülésének elhúzódása miatt - kezdte meg munkáját az Országgyűlés ülésszakának negyedik munkanapja. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat vitazárója előtt Pozsgay Imre szólalt fel. A vitát Horváth István belügyminiszter foglalta össze, ezt követően szót kért Kállai Ferenc (országos lista) és Takács Imréné (Csongrád m., 4. vk.). Határozathozatal következett: a törvényjavaslatról a már elfogadott módosításokkal együtt részleteiben és egészében szavaztak a képviselők; a törvényjavaslatot 286 igen, 20 nem szavazattal, 24 tartózkodás mellett elfogadták. Szót kért Kovács László (Pest m., 20. vk.). A következő napirendi pont a köztársasági elnök választásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása kezdődött meg. (Horváth István az előterjesztéshez kapcsolódó expozéját csütörtökön ismertette.) Az előterjesztéssel egyetértett Kereszti Csaba bizottsági előadó. A vitában felszólalt: Czoma László (Zala m., 5. vk.); Dr. Séra János (Komárom m., 10. vk); Király Zoltán (Csongrád m., 5. vk.); Roszik Gábor (Pest m., 4. vk.). Határozathozatal következett: az elfogadott módosításokkal együtt a törvénytervezetet 312 igen szavazattal a képviselők elfogadták. A Munkásőrség megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot Borics Gyula igazságügyi minisztériumi államtitkár ismertette. A vitában szót kapott Balogh András (Borsod-Abaúj-Zemplén m., 22. vk.), a felvetésre Borics Gyula válaszolt. Határozathozatal következett: a képviselők a törvényjavaslatot 274 igen, 6 ellen-, 31 tartózkodó szavazat mellett elfogadták. Az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról szóló törvényjavaslatot Borics Gyula terjesztette elő. A vitában felszólaltak: Zsidei Istvánné (Heves m., 5. vk.); Dr. Solymosi József (Tolna m., 4. vk.); Árvai Lászlóné (Heves m., 1. vk.); (folyt.köv.)
1989. október 20., péntek 20:52
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.23-12.20) - Padlóról talpra
"Estére a Kossuth téren újfent több tízezren gyülekeztek.... A rendőrök először jelentek meg a sapkájukon nemzetiszínű jelvénnyel, a korábbi vörös csillag helyett... Demokratizálódásuk sebessége még Szűrös átalakulásáét is felülmúlta. Részemről padlóra, illetve földre kerültem. No, nem a visszásságoktól, hanem attól, hogy előző nap még az örményeknél valami olyat ettem, ami megártott, másrészt a rettentő fáradtságtól. Jórészt tehát a fűben heverészve élveztem a műsort. Még annak sem tudtam különösebben örülni, hogy jól fogyott a Magyar Narancs, az alkalmi rikkancsok egyiket adták el a másik után."
MTV2 nézői telefonok:
"- 18 órakor a Hirekben tessék szives bemondani a totót.
- Mért engedtek szóhoz jutni szemétláda, volt ÁVH-s ügynököket, fasisztákat, szemétládákat, lázitókat. Látniuk kell, néhány száz előkészitett FIDESZ-es löki a süketet, a nagy tömeg csendben van. A nagy tömeg nem ért egyet azzal, ami ott folyik.
- Obersovszki Gyula buzi, szar alak. Elnézést a kifejezésért. Ez a most beszélő ember, ennek a Magyar Köztársasághoz semmi köze. Ez gyáván elpucolt. Magyarul rosszul beszél. Megtollasodtak, Obersovszkyval, a Fónayval, ezzel együtt. Az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, a nyugat pénzén. Most a dolgozó emberről beszélek. Vegyék már észre, hogy hogy mennek el ott az embrek, mennyire nem értenek egyet ezzel a szemétláda társasággal, és mennyire szervezték meg ezt a tapsolást, meg ezt a lazítást. Pozsgay úr„ nézze, hogy mit csinált. Németh Miklós úr, nézze,,hogy mit csinált. Ezek után gondolják, hogy önök még a jövő toéiKH valakik lesznek a választás után?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|