|
|
|
|
MDF - országos nagygyűlés
|
------------------------- München, 1989. október 20. (SZER, Magyar híradó) - A Magyar Demokrata Fórum országos gyűléséről Szőcs Géza tudósít: - Szabad György köszöntője után a Magyar Demokrata Fórum országos gyűlésén Angielo Bernasola szenátor, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke szólalt fel, majd előbb a Szolidaritás nevében Stephan Wilkanowicz üdvözölte a gyűlést, ezután Klaus France CDU-s parlamenti képviselő, végül a litván Sajudis gratulációit Lasgergas Vitaistas hozta el. Csurka István következett szólásra, s beszéde megfelelt az emelkedett ünnepi görögtüzes hangulatnak. Rövid beszédében megindokolta, miért kíván az MDF Für Lajos személyében elnökjelöltet állítani. Elmondta, hogy elismeri Pozsgay Imre érdemeit a sztálinista pártalakulat átalakításában, de ugyanakkor Pozsgay sokak bizalmát elveszítette, mint a négyesfogat egyik tagja. - Itt nehéz nem megállni azt a megjegyzést, hogy bizonyára sokkal tetszetősebb lett volna, ha a párt belső átalakítását és a pártállami struktúra lebontását nem a négyesfogat egyikének az irányításával végzik el, hanem mondjuk az esztergomi érsekével. Csurka azzal a talányos megállapítással is meghökkentette a több száz fős közönséget, hogy most legalább két elnökjelölt van, egy jó és egy jobb. Azt azonban nem árulta el, melyik a másik. Antall Jázsefnek jutott az az egyébként hálátlan, de általa remekül megoldott feladat, hogy a diadalittas hallgatóság figyelmét a kockázatokkal teli realitást, a felelősségtudat és felelősségvállalás felé irányítsa. Antall öntudatos leltárát az ellenzék, közte elsősorban az MDF által aratott politikai sikerekről megfelelőképpen koronázta meg Für Lajos bejelentése, aki közölte az ovációban és vastapsban kitörő hallgatósággal a Parlamentből frissen érkezett hírt a munkásőrség feloszlatásáról. Egy picit olyan volt, mintha Für személyes diadalát ünnepelnék a munkásőrök fölött. (folyt.)
1989. október 20., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.23-12.20) - Padlóról talpra
"Estére a Kossuth téren újfent több tízezren gyülekeztek.... A rendőrök először jelentek meg a sapkájukon nemzetiszínű jelvénnyel, a korábbi vörös csillag helyett... Demokratizálódásuk sebessége még Szűrös átalakulásáét is felülmúlta. Részemről padlóra, illetve földre kerültem. No, nem a visszásságoktól, hanem attól, hogy előző nap még az örményeknél valami olyat ettem, ami megártott, másrészt a rettentő fáradtságtól. Jórészt tehát a fűben heverészve élveztem a műsort. Még annak sem tudtam különösebben örülni, hogy jól fogyott a Magyar Narancs, az alkalmi rikkancsok egyiket adták el a másik után."
MTV2 nézői telefonok:
"- 18 órakor a Hirekben tessék szives bemondani a totót.
- Mért engedtek szóhoz jutni szemétláda, volt ÁVH-s ügynököket, fasisztákat, szemétládákat, lázitókat. Látniuk kell, néhány száz előkészitett FIDESZ-es löki a süketet, a nagy tömeg csendben van. A nagy tömeg nem ért egyet azzal, ami ott folyik.
- Obersovszki Gyula buzi, szar alak. Elnézést a kifejezésért. Ez a most beszélő ember, ennek a Magyar Köztársasághoz semmi köze. Ez gyáván elpucolt. Magyarul rosszul beszél. Megtollasodtak, Obersovszkyval, a Fónayval, ezzel együtt. Az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, a nyugat pénzén. Most a dolgozó emberről beszélek. Vegyék már észre, hogy hogy mennek el ott az embrek, mennyire nem értenek egyet ezzel a szemétláda társasággal, és mennyire szervezték meg ezt a tapsolást, meg ezt a lazítást. Pozsgay úr„ nézze, hogy mit csinált. Németh Miklós úr, nézze,,hogy mit csinált. Ezek után gondolják, hogy önök még a jövő toéiKH valakik lesznek a választás után?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|