|
|
|
|
A Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom a társadalmi szervezetek vagyonáról (OS)
|
1989. október 18., szerda - A Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom második találkozója egyes társadalmi szervezetek vagyonával kapcsolatban a következő állásfoglalást hozta. A Demisz, az Úttörő Szövetség, az MHSZ, a Munkásőrség, valamint a Polgári Védelem üdülői és táborai kerüljenek egy ifjúsági alap tulajdonába, melyet egy gazdasági társulás működtethetne, és az ifjúsági szervezetek által létrehozott kuratórium felügyelne. A 35 év alatti fiatalok kedvezményes áron juthatnának szálláslehetőséghez. A kihasználatlan kapacitás piaci alapon lenne értékesíthető. Ez a szálló-lánc - kapcsolódva a hasonló nemzetközi ifjúsági láncokhoz -, mivel ifjúságpolitikai célokat szolgál, adómentességet élvezne. A fent említett szervezetek irodáiból és egyéb ingatlanaiból lehetne kielégíteni az újonnan létrejött ifjúsági szervezetek infrastrukturális igényeit. Az ingatlanok berendezési tárgyai és az egyéb ingóságok kerüljenek az alap tulajdonába. Oktatási központjaikat a településen működő tanintézményeknek kell átadni. Az elosztásról pályázat alapján a kuratórium döntene. A Demisz által használt, illetve birtokolt ingatlanok nem ifjúsági célra való hasznosítása, eladása, bérbeadása ellen tiltakozunk. Követeljük, hogy ahol ez már megtörtént, hatálytalanítsák a szerződéseket. A Demisz székház eladásából származó 780 millió forintból egy közös ifjúsági alapot kell létrehozni, melyből pályázat útján bármely ifjúsági szervezet részesülhet. Nem tudjuk elfogadni, hogy erre mindössze 100 millió forintot ajánlottak fel. Azonban figyelembe véve az ifjúsági szervezetek katasztrofális helyzetét, szükségesnek tartjuk, hogy a legrövidebb időn belül az összeg kezelésére egy ifjúsági kuratórium jöjjön létre. (OS)
1989. október 18., szerda 18:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.23-12.20) - Padlóról talpra
"Estére a Kossuth téren újfent több tízezren gyülekeztek.... A rendőrök először jelentek meg a sapkájukon nemzetiszínű jelvénnyel, a korábbi vörös csillag helyett... Demokratizálódásuk sebessége még Szűrös átalakulásáét is felülmúlta. Részemről padlóra, illetve földre kerültem. No, nem a visszásságoktól, hanem attól, hogy előző nap még az örményeknél valami olyat ettem, ami megártott, másrészt a rettentő fáradtságtól. Jórészt tehát a fűben heverészve élveztem a műsort. Még annak sem tudtam különösebben örülni, hogy jól fogyott a Magyar Narancs, az alkalmi rikkancsok egyiket adták el a másik után."
MTV2 nézői telefonok:
"- 18 órakor a Hirekben tessék szives bemondani a totót.
- Mért engedtek szóhoz jutni szemétláda, volt ÁVH-s ügynököket, fasisztákat, szemétládákat, lázitókat. Látniuk kell, néhány száz előkészitett FIDESZ-es löki a süketet, a nagy tömeg csendben van. A nagy tömeg nem ért egyet azzal, ami ott folyik.
- Obersovszki Gyula buzi, szar alak. Elnézést a kifejezésért. Ez a most beszélő ember, ennek a Magyar Köztársasághoz semmi köze. Ez gyáván elpucolt. Magyarul rosszul beszél. Megtollasodtak, Obersovszkyval, a Fónayval, ezzel együtt. Az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, a nyugat pénzén. Most a dolgozó emberről beszélek. Vegyék már észre, hogy hogy mennek el ott az embrek, mennyire nem értenek egyet ezzel a szemétláda társasággal, és mennyire szervezték meg ezt a tapsolást, meg ezt a lazítást. Pozsgay úr„ nézze, hogy mit csinált. Németh Miklós úr, nézze,,hogy mit csinált. Ezek után gondolják, hogy önök még a jövő toéiKH valakik lesznek a választás után?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|