|
|
|
|
Kaszás Ferenc a MASZ elnöke (2. rész)
|
A küldöttek az alapszabályra vonatkozó irásbeli módositásokat egyhangulag elfogadták. A választmányra, illetve kibővitett elnökségre vonatkozó javaslatot a küldöttek 84:45 arányban leszavazták. Miután szavaztak a további szóbeli módositási javaslatokról, a közgyülés elfogadta az alapszabályt. Nagy vita alakult ki arról, hogy az egyesületek mennyi tagdijat fizessenek. A tervezet melléklete szerint az A-kategóriás szakosztályok évi 50.000 forint, a B-kategóriások 25.000, a C-kategóriások 5.000, a többiek pedig (D-kategóriások, DSK-k, DSE-k) 500 forintot. Ennek fejében a kluboknak a MASZ rendezvényein nem kell nevezési dijat fizetniük. Ez ellen különösen a kis szakosztályok apelláltak, és ez nem is volt hiábavaló, az A-B-C-kategóriás szakosztályok javasolt tagdijainak meghagyása mellett az ugynevezett ,,egyéb,, kategóriába soroltaknak nem kell fizetniük. Miután a küldöttek elfogadták az alapszabályt és a mellékleteket, dr. Spiegl József és a volt elnökség leköszönt. Mindszenty János, a jelölőbizottság vezetője vette át a szót, és a MASZ tiszteletbeli elnöki tisztére jelölte dr. Sir Józsefet és ezt a közgyülés egyhangulag elfogadta. Dr. Sir József hangsulyozta: - Negyvenkét éve először van mód választott testületet létrehozni - mondta. - Ez azt hiszem, mindannyiunk számára felemelő érzés. Az ujdonsült tiszteletbeli elnök gratulált a jelölőbizottságnak és a közgyülés előkészitőinek alapos munkájukhoz, majd javaslatot tett a szavazatszámláló bizottság tagjaira és ezt a közgyülés szintén elfogadta. Mindszenty János ismertette a választás menetét, majd megnevezte a három elnökjelöltet: Kaszás Ferencet, Németh Miklóst és dr. Spiegl Józsefet. A három jelölt néhány percet kapott, hogy ugymond ,,megismertesse magát,, a küldöttekkel. Kaszás Ferenc beszéde elején szellemesen megjegyezte: nagy megtiszteltetés, hogy e napon immár másodszor beszélhet az atlétikáról, hiszen a televizió hiradójában ezt már nulla óra 30 perckor megtette. Az Aluker vezérigazgatója elmondta, hogy amatőr atléta volt, jelenleg is kocog, és most éppen a New York-i maratonira készül. - Atlétának amatőr vagyok, de gazdasági szakembernek talán kevésbé, és ezt ne vegyék szerénytelenségnek - mondta. (folyt.köv.)
1989. október 21., szombat 19:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|