|
|
|
|
Befejeződött a népművelők vándorgyűlése Debrecenben (2. rész)
|
Vitányi Iván, aki a Magyar Szocialista Párt Elnökségének is tagja, az MTI munkatársának érdeklődésére állást foglalt a debreceni tanácskozáson is nagy vitát kiváltó kérdésről, nevezetesen arról, mennyire lehet pártoktól független a népművelői munka. - Maga a népművelési vagy szabad művelési tevékenység pártsemleges, mivel minden párt tevékenységét támogathatja, s e munkában minden párt hasznot hozhat - mondta Vitányi Iván. Ugyanakkor hozzátette: - A népművelőtől nem várnám el a pártsemlegességet. A terület dolgozói saját szívük és lelkiismeretük szerint vehetnek részt a pártok munkájában. Vitányi Iván fontosnak ítélte, hogy a népművelők egyenrangú társnak tekintsék tevékenységük során az egyházakat, amelyek alapvető feladatot látnak el a lelki életen túl a népművelésben, a közművelődésben is. Reményeit fejezte ki, hogy az egyházak is társnak tekintik a népművelőket. Mint mondta: a nemzet élete szempontjából közös a célunk, s most megvan a feltétele a legteljesebb együttműködésnek. A népművelők vándorgyűlése után a debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központban megtartották a Magyar Népművelők Egyesülete rendkívüli küldöttgyűlését, ahol - a szervezeti megújulás érdekében - módosították az alapszabályt. (MTI)
1989. október 21., szombat 16:56
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|