|
|
|
|
Öböl: Szaddám-üzenet, Loncsár, EK-tanácskozás
|
Bagdad, Rijád, Párizs, 1990. december 30. vasárnap
(AFP/AP/Reuter) - Irak továbbra is a palesztin kérdés megoldásától
teszi függővé Kuvait sorsának kérdését. Ezt Szaddám Huszein iraki
elnök ismételte meg Budimir Loncsar jugoszláv külügyminiszternek,
akit vasárnap fogadott Bagdadban.
Huszein a találkozón méltatta azt, hogy Jugoszlávia a közel-keleti térség problémáinak békés eszközökkel történő megoldását szorgalmazza. Hasonló okokból dicsérte az el nem kötelezett mozgalmát is, melynek soros elnöki tisztét Jugoszlávia tölti be jelenleg.
Az iraki elnök vasárnap újévi üzenettel fordult országa lakosságához. Beszédében Júdáshoz hasonlította George Bush amerikai elnököt, és az iszlám elárulásával vádolta a szaúdi kormányt. Az üzenetet a CNN amerikai televiziós társaság is közvetítette. A közel 15 perces beszédben ugyanakkor semmilyen formában nem utalt arra, hogy kész lenne az ENSZ határozatok teljesítésére, vagy akár az iraki csapatok kivonására Kuvaitból.
Háromnapos látogatásra Rijádba érkezett vasárnap Dan Quayle amerikai alelnök - közölték szaúdi hivatalos források.
A tervek szerint Quayle találkozik Fahd szaúdi királlyal és kedden a száműzött kuvaiti emírrel. Hétfőn és kedden a sivatagi királyságban állomásozó amerikai csapatokat keresi fel, és velük tölti a szilvesztert.
Párizsban vasárnap bejelentették, az Európai Közösség külügyminiszterei pénteken rendkivüli tanácskozást tartanak Luxemburgban. Párizsi diplomáciai forrásokból származó értesülések szerint a találkozón a tizenkettek megerősítik szolidaritásukat Washingtonnal az Öböl-válság ügyében.+++
1990. december 30., vasárnap 19:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|