|
|
|
|
Kis János beszéde a szabaddemokraták küldöttgyűlésén (2. rész)
|
- Ebben az időszakban azonban hallatlan nyomás nehezedett az SZDSZ parlamenti frakciójára és pártvezetésére, hogy mondjon oda a kormánynak, legyen a mögöttünk álló rétegek türelmetlenségének hangos szócsöve. Ezt a nyomást, ismerjük el, hosszú ideig nem tudtuk jól kezelni. Nem lehettünk olyan élesek, hogy híveinket igazán kielégíthettük volna, mások előtt mégis úgy tűntünk fel, mintha a minimálisan szükséges türelmi időt sem adnánk meg a kormánynak.
- Annak érdekében, hogy az SZDSZ a következő időszakban az eddiginél tisztázottabb politikát folytathasson, megnyugatatóan körvonalazni kell a párt szellemi arculatát. Külső megfigyelők mostanában sokat beszélnek arról, hogy a szabad demokraták balra tolódnak, a szociáldemokrácia üresen tátongó helyére pályáznak. Liberális és szociáldemokrata irányzatokat emlegetnek az SZDSZ-en belül, és feszült érdeklődéssel figyelik, hogy melyik fog felülkerekedni. Nem volna tragédia, ha létezne ez a két irányzat az SZDSZ-ben, ténylegesen azonban nem létezik. Az SZDSZ szociális elkötelezettségű, liberális, más szóval szabadelvű párt.
- Amikor az SZDSZ politikáját a következő időszakra meghatározzuk, tudatában kell lennünk rendkívüli felelősségünknek. Rövid távon csak két eshetőség között választhatunk. Az egyik esetben a többség szegényebb lesz jövőre, de a gazdasági folyamatokat sikerül kézben tartani, lesz áru az üzletekben, és a kezdeti, erőteljes áremelkedés után lefékeződik az infláció. A másik esetben viszont a gazdaság mindjobban szétzilálódik, az infláció tovább gyorsul.
- A blokád után Antall József is elismerte, hogy az ország gazdasági helyzete drámai, és fájdalmas intézkedésekre lesz szükség. Azt ígérte, hogy átalakítja kormányát, és új alapokra helyezi a kormány és az ellenzék közötti viszonyt. A stílusváltás természetesen fontos dolog, megnyugtatja a közvéleményt, s maguknak a pártoknak is jót tesz, ha a parlamenti viták tárgyszerű mederben zajlanak. De abból még nem lesz kormányprogram, és nem lesz egyetértés e program körül, hogy a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között normalizálódik a légkör.
- Egy nemzeti egységkormány gondolatát a szélesebb közvélemény alighanem rokonszenvvel fogadná, de a politikai pártok között nem érett meg a helyzet eennek a felvetésére. A kormánykoalíción belül jelenleg egyetlen erős álláspont létezik, Antall Józsefé, aki ragaszkodik az MDF, a kisgazdák és a kereszténydemokraták kiskoalíciójához. Márpedig amíg magán az MDF-en belül nem érik meg a koalícióváltás gondolata, csupán a politikai feszültséget növeljük, ha azt követeljük, hogy azonnal hozzanak létre nemzeti egységkormányt. (folyt.köv.)
1990. november 30., péntek 15:56
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|