|
|
|
|
Folytatás a Tungsram Kupáért (2. rész)
|
Gyenge játékkal döntetlen -------------------------
Az előző napi fölényes hazai győzelem után érthetően szép számú közönség látogatott ki a magyar válogatott mérkőzésére. A szurkolóknak azonban ezúttal igencsak csalódottan kellett távozniuk a Komjádi uszodából, ugyanis az európai élmezőnyhöz sem tartozó holland csapat megszerezte első pontját. Dr. Konrád János szövetségi kapitány legénysége a franciák elleni ,,fél kézzel,, nyert találkozót követően teljesen leeresztett, s enervált, lélektelen játékkal épphogy meg tudta menteni az egyik pontot, amit legfőképpen Nemes bravúros védéseinek köszönhetett.
Magyarország - Hollandia 14:14 (2:4, 3:4, 7:3, 2:3) --------------------------------------------------- Komjádi uszoda, 800 néző, V: Geli (spanyol), Afanaszjev (szovjet)
Magyarország: ------------- Ambrus - Schmiedt, Petőváry 3, Mészáros 1, Benedek, Dóczi, Tóth I. 4 csere: Nemes (kapus) - Tóth F., Péter 3, Tóth L. 3, Sprok, Vincze
A hollandok legjobb dobói: Scherrenburg 5, Jansen 4
A hollandok az első játékrészben 2:0-ás vezetést szereztek, s a negyed végéig megőrizték előnyüket. A második hét percben ismét a vendégek voltak fölényben, s Ambrus kapus talán még a szerdaihoz képest is gyengébb napot fogott ki. A ,,félidőben,, ismét Nemes váltotta a formán kívüli Ambrust. Tóth I. és Tóth L. révén 7:8-ra sikerült a felzárkózás, s másfél perc múlva ismét Tóth I. volt eredményes, gyönyörű ejtéssel kiegyenlített (9:9). Ezt követően Tóth Imre harmadik találatát is megszerezte emberelőnyből, majd Péter második büntetőjét is bedobta, s két gól lett a különbség. Az utolsó negyedben Petőváry kiállítása után hiába védték hárman is a magyar kaput, Jansen egyenlített (12:12). Két perccel a találkozó befejezése előtt Scherrenburg négyméteresét Nemes bravúrral védte, majd Petőváry találatát (14:13) követően Nieuwenberg büntetőjével is ezt tette. Három másodperccel a vége előtt Jansen beállította a végeredményt (14:14). (folyt.köv.)
1990. november 22., csütörtök 19:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|