|
|
|
|
Folytatódik a Duna-gate ügy bírósági tárgyalása (2. rész)
|
A katonai bíróság a védő észrevételeire és indítványaira a korábbi tárgyalási napok jegyzőkönyveinek részletes ismertetése közben, illetve után reagált. A tanács elnöke részben helyt adott a jegyzőkönyv kiegészítésének, de összeségében elutasította a jegyzőkönyv kijavításával kapcsolatos indítványt, mert a jegyzőkönyv vezetési módja megfelel a törvényi előírásoknak - állapította meg. A bíróság szerint a Büntető törvénykönyvnek a védő által megjelölt paragrafusa nem alkotmánysértő, ezért a tárgyalás folytatása mellett döntött.
A tanács elnöke a továbbiakban bizonyítási eljárás keretében Végvári József volt munkatársait hallgatta ki. Tanúvallomást tett dr. Horváth József nyugállományú vezérőrnagy, a volt Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnökség vezetője is, aki hangsúlyozta, hogy semmilyen ellenérzése nincs a vádlottal szemben. Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy Végvári József tettét a jövőtől való félelmében követte el. Szerinte Végvári Józsefnek a belbiztonsági szolgálatról nyilvánosság elé tárt ismeretei csak részben igazak, mert Végvári - beosztásánál fogva - igen szűk határok között rendelkezett szakmai információkkal.
A tanú kihallgatása után a tanács elnöke berekesztette a tárgyalást, amely szerdán 10 órakor az igazságügyi orvosszakértők meghallgatásával folytatódik. (MTI)
1990. november 20., kedd 18:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|