|
|
|
|
Ellentmondások Végvári József eltűnése körül (2. rész)
|
Röviddel Krözsel távozása után 23 óra 20 perckor Végvári Józsefné már telefonált is a kapitányságra, s közölte: ,,a férjem hazajött,,. Ezt követően a kapitányságvezető ismételten kiment a lakásra és Végvári Józsefet gépkocsival bevitték a kapitányságra jegyzőkönyv felvételére. A kapitányságávezető szerint sem a lakáson, sem a meghallgatásakor Végvári nem tette olyan személy benyomását, aki több mint 24 órán keresztül erős gyógyszerek hatása alatt állt, illetve mintegy 15-20 órán át októberben a szabadban, nyitott teherszállító vagonban aludt. (Mint ismeretes, Végvári József ezt mondta jegyzőkönyvbe.) Teste és ruházata nem volt piszkos, nem tűnt kialudtnak, inkább fáradtnak és idegileg nagyon megviseltnek látszott.
Krőzsel Károly végezetül hangsúlyozta: a Végvári József által elmondott történetet megerősíteni, illetve cáfolni csak az eltűnés lényeges körüményeinek ellenőrzése, valamint Végvári József egészségi állapotára vonatkozó belgyógyász orvos és pszichológus szakértő véleményének kikérése után lenne lehetséges. (MTI)
1990. október 20., szombat 18:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|