|
|
|
|
Az Országgyűlés keddi ülésnapja (4. rész)
|
Az Országgyűlés ezután az interpellációk meghallgatásával folytatta munkáját. Palotás János MDF-es képviselő az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslattal kapcsolatosan fordult a pénzügyminiszterhez: deklarálják, hogy az új ÁFA törvény változtatni kíván a nyugtaadási kötelezettség jelenlegi módján. Az interpelláló képviselő nem, Országgyűlés viszont elfogadta a miniszter válaszát.
Miután Ungár Klára (Fidesz) interpellációja elmondásától visszalépett azzal, hogy ügyében a Pénzügyminisztérium remélhetőleg már megtette a szükséges intézkedéseket, Kis Zoltán (SZDSZ) a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez fordult kérdésével a veszélyes hulladékok elhelyezése, ártalmatlanítása és a korábbi illegális lerakótelepek felszámolása ügyében. Azt firtatta: kidolgozta-e már a tárca erre vonatkozó tervét, s a kirótt bírságok mekkora hányadát szándékoznak környezetvédelmi célokra fordítani. Keresztes K. Sándor válaszában kiemelte: feltérképezik az illegális telepeket, amelyek száma 3-10 ezerre tehető, s tervet dolgoznak ki a veszélyek elhárítására. Évente egyébként 600 millió forint folyik be kasszájukba a bírságokból; a teljes összeget környezetvédelmi beruházásokra fordítják. Kis Zoltán a választ nem fogadta el, azzal, hogy nem hallott igazán konkrétumokat; a plenáris ülés ezzel szemben elfogadta azt.
Szarvas Béla és Kelemen József MDF-es képviselők a pénzügyi és a földművelésügyi tárca vezetőitől vártak választ arra: milyen intézkedéseket terveznek az egri és a mátraaljai történelmi borvidék szőlőfelvásárlóinak pénzügyi megsegítésére. Rabár Ferenc ismertette döntésüket, miszerint valamennyi gazdálkodót, akiknek a borászat a fő tevékenysége, november 30-ig felvett hiteleik után egyszeri kamattámogatásban részesítenek. Sem az interpellálók- akik hiányolták a kamattérítés mértékének megjelölését-, sem az Országgyűlés nem fogadta el a miniszteri választ.
A miniszterelnökhöz interpellált Hatvani Zoltán SZDSZ-es képviselő, a kormány területpolitikájának témájában. Az előző kormány pártpolitikának alárendelt területpolitikája szavai szerint a falvak pusztításában a bulldózereknél is hatásosabbnak bizonyult. Van-e a kormánynak pillanatnyilag kidolgozott területpolitikája? - tette fel a képviselő. A miniszterelnök távollétében megszólaló Horváth Balázs belügyminiszter igennel válaszolt. Az önkormányzatokról szóló törvény - vélekedett - önmagában is bizonyíték arra, hogy a kormánykoalíció hivatalba lépése első pillanatától kezdve nagy horderejű kérdésnek tekinti a településfejlesztést. A képviselő nem, ellenben az Országgyűlés elfogadta a választ. (folyt.köv.)
1990. október 16., kedd 16:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|