|
|
|
|
MDF - Közlekedési fórum (1. rész)
|
1990. augusztus 24., péntek - A vártnál jóval több
nehézséggel találta szemben magát hivatalba lépésekor Siklós Csaba
közlekedési és hírközlési miniszter, a tárca helyzete a
feltételezettnél is rosszabb volt. Egyebek között erről beszélt a
miniszter az MDF székházában pénteken rendezett fórumon a tárcához
tartozó vállalatok képviselői és az újságírók előtt.
A tárca helyzetéről adott rövid elemzésében a negatívumok között említette, hogy kevés a közlekedési végzettségű mérnök, közgazdász, a vasúttal foglalkozó, vasúthoz értő, illetve a hírközlési szakember. A koncepcionális kérdések megoldása az év eleje óta szinte állt, mindenki a rendszerváltásra várt. A tárcához tartozó ágazatok gondjait elemezve ismert tényeket sorolt: a nagyvárosok vasúton még ma is három óra távolságra vannak Budapesttől, szinte alig épült autópálya, nincsenek dunai hajókikötők, a repülés helyzete mélyponton van, a szovjet gépek elöregedtek, alkatrész-utánpótlásuk megoldatlan, ha lesz is alkatrész, azért hamarosan dollárban kell fizetni. A telefonigénylőknek több mint 12 évet kell várniuk, a telefonhiány az üzleti élet kialakulását is hátráltatja, mert megfelelő telekommunikáció híján a működő tőke megáll a határnál. A települések 10-15 százalékában még mindig nincs vezetékes ivóvíz, s gond a szennyvízelvezetés is.
A miniszter a legfontosabb célok között említette a megfelelő szervezet kialakítását mind a minisztériumban, mind pedig a tárcához tartozó vállalatoknál. Az év végéig 60 százalékban megújul a vezetés, s remélhetőleg az új gondolatok az eredményesebb működést szolgálják majd. A fejlesztéshez meg kell találni a finanszírozási forrásokat, s egyértelműen meg kell határozni, hogy abban mekkora rész terheli az államot, illetve a vállalatokat. A lehetséges pénzügyi források között említette a különböző hiteleket, a hazai, illetve a működő tőke bevonását. A miniszter elkerülhetetlennek ítélte az inflációt követő tarifaváltozásokat. Szólt arról, hogy 1991 és 1994 között változatlan áron számítva mintegy 400 milliárd forintot kívánnak fejlesztésre költeni.
A terveket részletezve elmondta, hogy 1993 végéig befejeződik mintegy 300 kilométer hosszúságú autópálya, illetve úthálózat területi előkészítése. A 2000-ig szóló autópálya-program szerint a következő tíz évben határtól határig kiépül az M1-es, az M5-ös és az M7-es autópálya, illetve Polgárig lehet autózni az M3-ason. Az M0-ás körgyűrű az M1-es és az M3-as autópálya között teremt kapcsolatot. (folyt.köv.)
1990. augusztus 24., péntek 17:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|